Mint megírtuk, február 22-én elhunyt Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész.
Búcsúztatását március 7-én, szerdán 15 órakor tartják a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában – közölte a Vígszínház szerdán az MTI-vel.
Tahi Tóth László életének 75. évében, türelemmel és méltósággal viselt betegség után hunyt el. A színészt a Vígszínház saját halottjának tekinti. 2017. január 21-én a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul, amelyben Tamburás szerepét alakította. A művész az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel kórházba szállították. Néhány héttel később agyműtéten esett át.
(Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI)