Kultúra

Rosszindulatú gazfickókból is lehet egy világbirodalom ura, sőt

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 02. 25. 12:00

Ne tessék félreérteni, csak semmi napi politika, itt színházról beszélünk: fergeteges, de nézőpróbáló lett a III. Richárd a Radnótiban.

Shakespeare sosem ment a szomszédba, ha kicsit oda kellett szurkálni – nem csak a hatalomnak, bárkinek. Előszeretettel űzött gúnyt a tipikus emberi gyarlóságokból ugyanúgy, mint abból, ha ez a gyarlóság netán összefonódott némi politikával, így műveit elővenni mindig időszerű, a III. Richárdra pedig fokozottan igaz ez: az intrika, a manipuláció, a minden mást háttérbe szorító hataloméhség és a paranoia anatómiáját bármelyik korban meg lehet nézni egy újabb irányból, mindig lesz rajta új fogás.

Fotó: Dömölky Dániel

Olyannyira így van ez, hogy csak a fővárosban három színházban van műsoron jelenleg a darab, a Maladype Színházban a 140 éves (!) Szigligeti-fordításban, viszont igen avantgarde felfogásban, Zsótér Sándor rendezésében, Balázs Zoltán főszereplésével, a Nemzetiben Vecsei Miklós újragondolt fordításával, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, itt Trill Zsolt a címszereplő, és e mellé most még a Radnóti is beállt harmadiknak, a rendező Andrei Serban Vas István fordítását használva maga készítette a szövegkönyvet, és Alföldi Róbertet tette meg Richárdnak. Az összehasonlító elemzést meghagynám az ÉS vonatkozó rovatának, de az mindenesetre megér némi töprengést, hogy vajon mit jelez az, ha egyszerre ennyi színházi gondolkodó akar a zsarnokság működéséről mondani valamit. Kacsint, hümmög, elgondolkodik.

A nagy érdeklődés közhellyé fakult igazságot világít meg, éspedig, hogy a manipuláció és hatalomvágy nincsen történelmi korhoz kötve: a XV. században sem volt tisztességesebb a politika, mint ma. Richárd a rózsák háborúja után beköszöntött béke állóvizét akarja felkavarni, csak úgy, ambícióból, vagy inkább unalomból. A másod- sőt harmadvonalba száműzött, testi torzságával is együtt élni kényszerült herceg egyszerűen csak ezt a sportot találja ki magának: jobb dolga nem lévén gazember lesz, ennek fizikai kivetülését pedig abban látja, ha eléri, hogy valahogy megkapja Anglia trónját. És eléri, éles esze és fergeteges manipulációs képességei, no meg egy-két szövetségese hozzásegíti, hogy aztán végül, persze, az egész, intrikából épült tákolmány összeboruljon, és maga alá terítse.

Fotó: Dömölky Dániel

Ezt a fergetegesen szórakoztató folyamatot nézzük végig, és tényleg szórakozunk, hiszen ha nem a saját bőrünkre megy a vásár, akkor a hatalmi marionett lebilincselő kabaré, a Kártyavárat is azért nézik milliónyian. Az már más kérdés, hogy a néző közben, ha nem teljesen háttal ül a színpadnak, egyértelműen kapja a jelzéseket, hogy amit lát, az egyáltalán nem olyan távoli sem időben, sem térben, mint amilyennek tűnik. Andrei Serban Romániából indult, bejárta Amerika nagy színházait, de itt is otthonosan mozgott a témában, alaposan beleásta magát a magyar közéletbe. Szereplői a mai politikai élet ismert fordulatait használják, kapunk-egy két kiszólást, és még pulpitus is akad, de szerencsére mindeközben nem lesz a darabból sem pamflet, sem olcsó politikai komédia, megmarad annak a kínzó, metszően élet anatómiai ismertetőnek, ami a darabot igazán naggyá tette.

Serban jól használja a színészeit, nem fél terhelni őket sem szövegben, sem formai megvalósításban, így pedig a tartalom is szépen felfokozottan árad belőlük, élen a főszereplő Alföldivel, akinek volt már egy-két jutalomjátéka, de ez a szerep még így is szépen csillogó ékkő lesz a színész karrierjében. Rengeteg szövegének egyetlen hümmögése sem történik ok és cél nélkül, beszéde lassú, kimódolt, számító, jelenetről jelenetre zavarba ejtően kettős figurát épít fel: egyszerre hidegrázósan visszataszító és érezzük mégis cinkos havernak, abból a fajtából, akinek viselt dolgairól megvan ugyan a véleményünk, nagyüzemi szarkavarása mégis szórakoztat, ehhez pedig a szánalom is megérkezik végül.

Fotó: Dömölky Dániel

Egészen összetett nézői élményt kapunk – ránk is fér, mert fergeteges rendezés, döbbenetes alakítások, élő zenék-zörejek, és általában mindenféle szuperlatívuszok ide vagy oda, ez a darab nem kíméli a nézőjét. Ezt az ezer szálat fonogató pókhálót, közepén a főpókkal muszáj feszült figyelemmel követni, hogyha érteni akarjuk, ami történik, ehhez pedig afféle sokkterápiaként még jön a síp-dob-nádihegedű, és minden, amit a színházi eszköztár az élmény fokozására csak kínál. Richárd manipulációja, az átkok, a gyilkosságok önmagukban is épp elég erősek, erre rátenni fél hollywoodnyi hanghatást, stroboszkópot, miegymást enyhe túlkapásnak tűnik, és a három óra negyvenöt perces műsoridő sem volt feltétlenül szükséges. Mindez azonban elhomályosul: a Radnóti színészeinek ragyogása sok mindenre rá tudja venni a közönséget. Mondjuk így van ez a politikai ígéretekkel is, de ebbe ilyen vészterhes időkben ne menjünk bele.

III. Richárd | Radnóti Miklós Színház, bemutató: 2018. február 18.

Szereplők: Alföldi Róbert, Gazsó György, Kelemen József, Kováts Adél, László Zsolt, Martin Márta, Pál András, Porogi Ádám, Rusznák András, Schneider Zoltán, Sodró Eliza

Közreműködik: Dargay Marcell, jelmeztervező: Nagy Fruzsina, díszlettervező: Menczel Róbert, világítás: Baumgartner Sándor, zene: Dargay Marcell, irodalmi konzultáns: Závada Péter, ügyelő: Kónya József, súgó: Farkas Erzsébet, produkciós asszisztens: Ari Zsófi, rendezőasszisztens: Szikszai Rémusz, dramaturg, tolmács: Szűcs Anikó, a rendező munkatársa: Daniela Dima

Rendező: Andrei Serban

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2011. március 4.
A Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ főbejárata a VII. kerületi Péterfy Sándor utcában. A felvétel 2011. február 25-én készült. 
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.