Kultúra

Az új Lost in Space lesz a Netflix következő nagy dobása

Ezt sejteti a sorozat teaser előzetese, amelyből az is kiderül, mikor érkezik az első évad.

Még 2015-ben jelentette be a Netflix, hogy megvásárolták a jogait az 1965-68 között futott Lost in Space című szériának, melyet egy a távoli jövőben játszódó történetként terveznek újragondolni.

Az Emmy-re is jelölt Neil Marshall vezérletével készülő reboot első évadát már leforgatták, mára pedig megjelent az első teaser trailere. A keveset mutató, de hangulatos kedvcsináló egyúttal felfedi, hogy

a Lost in Space első évada április 13-án fog elérhetővé válni a Netflixen.

A reboot sztorija nagyjából hasonló lesz az eredeti sorozatéhoz, azaz a jövőben a Földet űrhajójukon elhagyó Robinson családról fog szólni, akik aztán eltévednek és elvesznek az űrben. A főszereplőket Toby Stephens (John Robinson), Molly Parker (Maureen Robinson), Max Jenkins (Will Robinson) és Mina Sundwall (Penny Robinson) mellett Parker Posey (Dr. Smith) és Ignacio Serricchio (Don West) játsszák.

Az eredeti Lost in Space Magyarországon sosem volt túl ismert, mindazonáltal a Robinson család kalandjait bemutató sorozat 1998-ban már kapott egy mozis feldolgozást, amelynek William Hurt, Gary Oldman és a Jóbarátok Joey-jaként befutott Matt LeBlanc voltak a húzónevei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik