Kultúra

Tenki Réka a legígéretesebb tehetségek között szerepel a Berlinalén

A színésznő nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy meghívtak a filmfesztivál Shooting Stars programjába.

Még decemberben jelentették be a szervezők, hogy Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka a 68. Berlini Nemzetközi filmfesztiválon.

10 éve ő az első magyar művész, akit meghívtak a Berlinale Shooting Stars programjába.

Nagy lehetőség és megtiszteltetés az európai mozi legígéretesebb tehetségeit bemutató programban szerepelni a Berlinalén – mondta a színésznő az MTI beszámolója szerint.

A budapesti Örkény Színház társulatának tagja elmondta, hogy a szervezők alaposan felkészültek annak a tíz fiatal művésznek a munkásságából, akiket az európai filmeket világszerte népszerűsítő szervezet, az European Film Promotion (EFP) nemzetközi zsűrije beválogatott a programba.

A fiatal színészeknek a szakmai kapcsolathálózat kiterjesztését szolgáló találkozók, fórumok egész sorát szervezték meg, így a négynapos rendezvénysorozaton bemutatkozhatnak a színészválogató ügynökségeket összefogó International Casting Directors Network (ICDN) szakembereinek.

Négy nap alatt mindenkivel találkozhatunk, és esetleg felkelthetjük az érdeklődésüket

– mondta Tenki Réka, kiemelve, hogy nemcsak Európában, hanem akár a tengerentúlon is megnyílhatnak kapuk az EFP kezdeményezése révén.

A 21 éve minden Berlinalén megrendezett Shooting Stars programban eddig 34 országból 303 fiatal tehetséget mutattak be. Vannak közöttük ma már világszerte híres művészek, például a James Bond-filmekből is ismert Daniel Craig, vagy éppenséggel a Zsivány Egyes egyik sztárja, Riz Ahmed.

Az EFP statisztikája szerint eddig tízből átlagosan nyolc kiválasztott fiatal tehetség jutott lehetőséghez nemzetközi produkciókban, miután bemutatkozott a Shooting Stars programban.

Tenki Réka 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Már 2009-ben elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat, és számos rangos szakmai elismerés mellett Junior Príma díjat is kapott.

Filmes pályafutása Gigor Attila A nyomozó című alkotásával kezdődött. Első főszerepét a Budapest Noir című krimiben, Gárdos Éva tavaly bemutatott rendezésében játszotta. A filmszakma egyik legtekintélyesebb nemzetközi lapja, a Variety szerkesztősége 2017-ben beválasztotta a Ten Europeans to Watch, azaz a tíz figyelemre méltó európai filmes közé.

Magyar filmekkel és magyar világpremierrel jön a Berlinale
Csütörtökön startol a filmfesztivál, amelyen idén is erős lesz a magyar filmes jelenlét.
Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Dominique Charriau

Ajánlott videó

Olvasói sztorik