Kultúra

A Kojot gyártója már örül a film sikereinek

A Kojot hányatott sorsa egy évvel a bemutató után megint előkerült, ugyanis kiderült, hogy a gyártócég visszavonta Kostyál Márk filmjének nevezesét a Magyar Filmhétre. A témában bár megkerestük az egyik producert, Helmeczy Dorottyát, akkor még nem tudtuk meg, hogy pontosan miért nem jut el a közönséghez a kifejezetten jó kritikákat kapott Kojot. Illetve erre még mindig nem kaptunk egyértelmű választ az illetékesektől, mindenesetre Kálomista Gábor cége, a Megafilm először a YouTube-ra rakta fel a Kojotot, most pedig a egy közleményben tudatták, hogy a mozik is levetíthetik.

Ezúton értesítjük, hogy a Megafilm Kft., a Kojot című Filmet a mai napon az összes magyar mozi részére felajánlotta 0 forintos kölcsöndíj ellenében.
A Filmet övező nézői érdeklődést gyártóként és forgalmazóként nagy örömmel fogadtuk.
Szeretnénk a Film számára minél szélesebb nézői platformot biztosítani, továbbá azt a lehetőséget, hogy a nézők, a Filmet mozivásznon tökéletes képi és hangminőségben tekinthessék meg, tisztelve ezzel nézőinket és alkotóink munkáját egyaránt.
Mindennek tekintetében fontos volt számunkra, hogy kölcsöndíjat ne kérjünk az üzemeltetőktől, mert a Film népszerűsítését és a nézői elérés lehetőségének megteremtését tartjuk elsősorban szem előtt.
A Film felajánlásával ma megkerestük a budapesti továbbá a vidéki mozikat egyaránt, természetesen az összes forgalmazói költség vállalása mellett.
Örömünkre szolgálna, ha a Kojot című Film mozikba történő felvételét és a nézői lehetőségeket jelen levelünk széles körű tájékoztatásával segítenék.

A Kojotról szóló összefoglaló cikkünket itt olvashatja vissza, amiben megszólalt a Filmhét, illetve a filmet több mint 300 millió forinttal támogató Filmalap is.

Nem szerepelhet a Filmhéten a tavalyi év egyik legjobb magyar filmje
A Kojotot állítólag a gyártó nem engedi a közönség elé, ők azonban a Filmalapra mutogatnak.

Kiemelt kép: Hungaricom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik