Kultúra a világ egy fura hely

Nyolcvan éven át nem tudták megfejteni a rejtvényimádó feleségek sírkövét

Egy kanadai orvos másfél év különbséggel elhunyt feleségeinek készített sírkövét kódtörők ezrei próbálták megérteni. Végül a temetői gondnok járt sikerrel.

A kanadai Ontario egyik  kisvárosa, Wellesley első látásra semmiféle érdekességet nem tartogat az erre járóknak, leszámítva persze az 1975 óta minden évben megrendezett almakrém (apple butter) és sajtfesztivált,  de ez egyáltalán nem volt mindig így: a város határában fekvő temető egyik sírköve ugyanis nyolc évtizeden át kódfejtők ezreit ejtette gondolkodóba.

Az orvosként a városban dolgozó Samuel Bean mindössze húsz hónapnyi különbséggel vesztette el két feleségét, a 23 évesen elhunyt Henriettát, illetve a huszonhat éves Susannát, így arra gondolt, akár közös sírkövet is állíthatna nekik.

Így is tett: 1867-ben megszületett a mindkét feleség kedvenc időtöltése, a rejtvényfejtés előtt is tisztelgő kőtábla, ami túl jól sikerült, ugyanis a feliratát senkinek sem sikerült dekódolnia:

Beant természetesen rengetegen megkeresték, hogy árulja el a megoldáshoz vezető utat, de neki eszében sem volt segíteni. Titkát a sírba is magával vitte, 1904-ben ugyanis egy kubai nyaraláson egy vitorlásról a vízbe esett, majd elmerült.

Halála után negyvenhárom évvel, 1947-ben a temető gondnoka lemásolta a már kopott sírkövön lévő betűket, majd saját otthonában hónapokon át tanulmányozta a 225, egymást első látásra véletlenszerűen követő betűt, illetve számot.

Végül megszületett a megoldás, melyhez az olvasónak

a 15×15-ös tábla közepéről előbb csigavonalban, majd cikkcakkban kell haladnia.

A felirat a két feleség nevét, halálozásuk idejét és pontos korukat (23 év, 2 hónap és 17 nap, illetve 26 év, 10 hónap és 15 nap) tartalmazza, valamint egy szép lezárást:

“Két jobb feleséget egy férfi sosem kaphatott
Az úr ajándékai voltak, de már a mennyben vannak
Isten segítsen engem, S.B.-t, hogy ott találkozzak velük.”

Az évtizedek alatt elkopott feliratú sírkövet 1982-ben egy másik darabbal helyettesítették, melyen kijavítottak egy, az elsőn még meglévő hibát: a nyolcadik oszlop hetedik mezőjébe D helyett immár E került.

Képek: Amusing Planet és Mac Armstrong

Ajánlott videó

Olvasói sztorik