Kultúra

Először kaphatja nő a legjobb fényképezésért járó Oscart

Az aranyszobrok közel 90 éves történetében korábban még soha nem jelöltek a díjra női operatőrt.

Az Amerikai Filmakadémia ma délután bejelentette az idei, 90. Oscar-gála díjesélyeseit és többek között kiderült, hogy zsinórban a harmadik évben is izgulhatunk majd magyar sikerért, merthogy Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről is jelölést kapott.

Oscar-díjra jelölték a Testről és lélekrőlt
Március elején 90. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát Los Angelesben, idén Enyedi Ildikóért izgulhatunk.

Nem csak az újabb magyar vonatkozás teszi különlegessé az aranyszobor-nomináltak 2018-as listáját, hanem az a történelmi jelentőségű tény is, hogy a Mudbound című dráma operatőre,

Rachel Morrison személyében először kapott jelölést nő a legjobb fényképezésért járó Oscarra.

A 39 éves Morrisonnak olyan nevekkel kell versenyezhet a kategóriában, mint Bruno Delbonnel (A legsötétebb óra), Dan Laustsen (A víz érintése), Hoyte van Hoytema (Dunkirk) és a veterán Roger Deakins (Szárnyas fejvadász 2049), aki idén már a tizennegyedik(!) jelölését kapta.

A Morrison munkáját elismerő jelölés mellett a Mudbound három kategóriában versenyez az Oscarért: Mary J. Blige alakítása miatt a legjobb női mellékszereplőnek, a legjobb adaptált forgatókönyvnek és a Blige által előadott Mighty River című számért a legjobb betétdalnak járó díjra jelölték.

Kiemelt kép: Getty Images/Neilson Barnard

Ajánlott videó

Olvasói sztorik