Kultúra

Bejelentették az idei Sziget első fellépőit

Vannak köztük meglepő nevek is, no meg néhány kihagyhatatlan visszatérő.

A korábban megszokottnál kicsit később jöttek ki az első nevek az idei fesztiválról, cserébe néhány olyan fellépőt is bejelentettek a szervezők, melyek mintha azt mutatnák, a tavalyi leckéből sikerült tanulniuk (tavaly Gerendai Károly is elismerte, hogy nem volt túl erős a felhozatal). Idén fellép ugyanis a manapság legtöbbre tartott rapper, Kendrick Lamar, ott lesz az első szólólemezét nemrég megjelentető volt Oasis-frontember, Liam Gallagher, továbbá az egyik legnépszerűbb svéd énekesnő, Lykke Li, és eljön Budapestre a brit gitárzenekarok újabb generációját sikerrel képviselő Wolf Alice is.

További nagy név a fenti képen is látható Mumford & Sons, a Balaton Soundon már fellépett Kygo, a tavalyi fellépését lemondó Clean Bandit, visszatér a dán , először jön a több nagy slágerben is hallható svéd popénekesnő, Zara Larsson, továbbá a nagyszerű francia La Femme, miközben nem lehet kihagyni persze Parov Stelart és a Bastille-t sem. A többi név a beágyazott Facebook-posztban található.

Az idei Sziget Fesztivált augusztus 8. és 15. között rendezik az Óbudai-szigeten, a kedvezményes early bird jegyek pedig január 31-ig kaphatók.

Kiemelt kép: Kevin Mazur/Getty Images for iHeartRadio

Ajánlott videó

Olvasói sztorik