Kultúra

Meghalt a Motörhead egyik alapító tagja

A zenekar eredeti felállásának utolsó tagja, Eddie Clarke 67 évesen halt meg szerdán tüdőgyulladásban– írja az Independent. A Motörhead Facebook-oldalán tette közzé a halálhírt.

Szomorúan tudatjuk a hírt, amit mi is kora este tudtunk meg: Edward Allan Clarke – vagy ahogy mindannyian ismertük és szerettük: Fast Eddie Clarke – békében hunyt el tegnap. Ted Carroll ( a Chiswick Records alapítója) írta ki a Facebook-oldalára, hogy Doug Smith-től úgy tudja, Fast Eddie békében halt meg abban a kórházban, ahol tüdőgyulladással kezelték.

Eddie Clarke a 70-es évek közepén találkozott Lemmyvel és a dobossal, Phil „Philthy Animal” Taylorral. Gitározott a zenekar első lemezén 1977-ben, 1979-ben az Overkill and Bomberen, az 1980-as Ace Of Spades-en, utolsó Motörheades lemeze pedig az Iron Fist volt. A zenekart egy turné alatt hagyta el 1982-ben.

Halálhíre után több későbbi Motörhead tag is gyászolta a gitárost.

Most hallottam a szomorú hírt, hogy Fast Eddie Clarke meghalt. Micsoda sokk. Örökre emlékezni fogunk az ikonikus riffjeire, és arra, hogy egy igazi rock ‘n’ roller volt. RIP Eddie.

– írta Phil Campbell, aki 1984 és 2015 között volt a zenekar tagja.

Clarke volt az utolsó élő tag az eredeti Motörheadből, Phil Taylor 2015-ben halt meg, Lemmy pedig még ugyanabban az évben, december 28-án, 70 évesen rákban.

Meghalt Lemmy, a Motörhead énekese
A rák egy nagyon agresszív fajtája támadta meg, ő is csak pár napja tudott róla.

Kiemelt kép: Lemmy és Eddie Clarke. Michael Putland/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik