Kultúra

Péterfy Bori: Nem lehet, hogy ugyanaz a nő menjen ki a színpadra, aki otthon porszívózik

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2017. 12. 26. 08:00

Kisfia kétévesen meglátta, hogy van az az anya, akit ő ismer, meg van az a másik, aki énekel. A tízéves jubileumot ünneplő Love Band egyre nagyobb darabot hasít ki a színészetből, de annyit ad vissza a közönség, hogy bőven megéri. Péterfy Borival beszélgettünk.

A zenekarnak most egymás után kijött viszonylag rövid időn belül két albuma is, ami nem az a kimondottan megszokott üzem. Minek köszönhető ez a sűrűség?

Részben annak, hogy az előző, Szédülés című lemez után nagyon sok zenei ötlet meg szövegtöredék maradt benn, és egyáltalán, nagyon kreatívak voltunk, és úgy zártuk azt az időszakot, hogy éreztük, nem fogunk sokat várni az új lemezzel. Az pedig szintén adta magát, hogy tízévesek lettünk, hozzunk ki egy jubileumi lemezt. Ennek igazából Tövisházi Ambrus a mozgatórugója, aki a zenekarvezető meg a zeneszerző, hogyha ő olyan passzban van, akkor ontja magából a zenéket. És ő már akkor nagyon jó zenei ötletekkel állt elő, amikor befejeztük a Szédülést, és folyamatosan jöttek az új ötletek, és nagyon élveztük azt is, hogy változtattunk zeneileg.

Ez az, amiről egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a zenekar elhagyta az „alter-melankóliát”?

Azért fogalmaztam ezt így, mert nekünk tényleg nagy kihívás vidám lemezt csinálni. A hangom is jobban passzol ahhoz a gitáros underground hangzásvilághoz, ami eddig jellemző volt ránk, de most – főleg mert a Szédülés elég súlyosra sikerült – én is, és az egész zenekar azt akartuk, hogy a tánc, a boldogság, szex, szerelem, az élet élvezete legyen inkább a téma. Az is nagyon befolyásolta ezt, hogy mi nagyon élvezzük a koncerteket, és jók is vagyunk élőben, és nagyon jól lehet mozgatni a közönséget a táncolós, jó ritmusú számokkal. Plusz az a fajta zenei gondolkodásmód, ahogy Ambrus például azt a fogalmat, hogy diszkó, átértékeli és a mi nyelvünkre fordítja, nem mindennapi. Az persze kérdés, hogy mennyire tud eljutni mindez a nagyközönséghez, mert a rádiók ízlésvilága most már annyira lehatárolt, hogy szinte képtelenség komoly rotációba bekerülni egy kicsit is izgalmasabb zenei világgal, mint ami a trend, de ettől függetlenül a Bori X sikere és a visszajelzések azt igazolják, hogy azért az emberek szeretnének jó zenéket hallgatni.

A jubileumi Bori X album borítója. Fotó: Borsi Flóra és Merényi Dávid

A könnyedség meg a buli mellett mi lesz a zenekar olyan központi témáival, mint a vér meg a gyilkosság?

Ó, az attól még megvan, ahogy minden más is van. Azért én mégis színésznő vagyok, és e felől közelítem a zenét is, ezért kell, hogy legyen valami minden szám szövegében, amibe tudok kapaszkodni, mint egy kis drámába. Másképpen nem tudom előadni. Attól, hogy vidámabb meg kicsit könnyedebb, azért ugyanúgy mindenféle sztorik vannak ebben is, ha valaki meghallgatja, nem lesz hiányérzete, hogy elég „boris”-e, mert az nekem fontos, hogy olyan dolgokat énekeljek, amit jól esik. De ma már olyan pokoli nagy a repertoárunk, hogy már az lenne kihívás, hogy olyan témát mondjak, amiről nincs dalunk.

Apropó vér, egy interjúban említett kettőt a nagy zsigeri élményeiből, az egyik egy szerep, a másik a gyerekszülés. Biztos voltak még hasonlók…

Nekem nagyon izgalmas az életem és nagyon sok nagyon intenzív élményem van, ami az elmúlt lemezeknek kifogyhatatlan tárháza volt. Például hogy a kalandos szerelmi életemben milyen emberekkel hozott össze a sors, és milyen sztorik értek, vagy a Krétakörrel töltött nyolc éves világutazás, ami szinte feldolgozhatatlanul fantasztikus időszak volt az életemben, hihetetlen társulattal, fantasztikus szellemi termékeket létrehozva, szédületes élmény volt. Aztán az is ugyanilyen szédületes élmény volt, hogy ez a zenekar lett, és ilyen siker lett, és ennyit tudott koncertezni – hát minden egyes koncert zsigeri élmény! És nyilván a szülés meg az is hihetetlen élmény, hogy gyerekem lett.

Izgalmas szerepek ide vagy oda, most láthatóan a zenekar az első a sorban. Mi az, amit itt megkap és mondjuk a színháztól nem kapott meg?

Az egyik nagyon nagy élmény a közönséggel való kapcsolat, ami a színházhoz képest sokkal őszintébb és sokkal szabadabb, ami óriási élmény nekem. Gyakorlatilag úgy lehetek a színpadon egy– bár nem annak tűnik, de – teljesen fegyelmezett és pontos koreográfiát végrehajtva, ami a számoknak a tökéletes eljátszását jelenti, hogy azon belül mégis ezer százalékos szabadságban viszonyulhatok az emberekhez, az időhöz, és ahhoz, hogy én mit csinálok. Tényleg őrjítően felszabadító a színházi színpad merevségéhez képest, és a közönség létezése is sokkal őszintébb és szabadabb, hiszen azt csinálhat, amit akar, nincs kínos feszengés. És érzelmileg, energiában is sokkal többet ad vissza a koncert. A színházban sokszor van, főleg nagyobb, megterhelőbb szerepeknél, hogy ízig-vérig kicsavarom magam, és úgy megyek haza, mint egy mosogatórongy. Ez egy koncert után egyszerűen nem fordulhat elő, annyira sokat ad vissza a közönség. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a koncertezés egyszerűen addiktív, nem lehet róla leállni, vagy borzasztó nehéz. Én nem csodálom ezeket az egészen elképesztően idős sztárokat, akik nem bírják abbahagyni, mert amíg az embernek van közönsége, van hozzá energiája meg kedve, addig erről lemondani nem is tudom, hogy lehet. A színházról is nehéz, de ott azért sokkal több a kudarc, sokkal több az összetevő, sokkal több mindenen múlik, hogy hogy sikerül egy produkció.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Benne van még a következő, mondjuk, tíz év a Love Bandben?

Tíz évvel ezelőtt kérdezték, hogy hogy képzelem el magam tíz évvel később. És mondhatom, hogy végül is nagyjából ezt mondtam, ami van. De már a következő tíz évet nem látom ennyire tisztán ebben a picike országban, egy kicsi és egyre csökkenő piacon, mert nagyon sokan mennek el az országból, és nagy részük éppen olyan, aki befogadója lenne az olyan dolgoknak, amik egy kicsit túlmutatnak azon, ami folyamatosan ömlik mindenhonnan. Én nagyon szeretném, hogy ha tíz év múlva is itt ülünk, akkor azt mondhassam, hogy hú, de jó volt a második tíz év is.

Amikor először voltam Péterfy Bori koncerten, akkor én nagyon akartam utálni. Úgy voltam vele akkoriban, hogy ha valaki színésznő, akkor ne akarjon rockszínpadon énekesnő lenni, és fordítva. Aztán ezt az erős prekoncepciót teljesen elsöpörte a koncert ereje, és azóta is minden alkalommal azon gondolkodom, hogy honnan jön ez a végtelen energia?

Azt gondolom, hogy ez minden emberben benne van, de aztán lehet, hogy tévedek. Én mindig ilyen voltam, nem tudok a seggemen ülni, vagy ha igen, akkor ahhoz nagyon jó helyen kell lennie a seggemnek. Sokat kell adnom is nekem magamnak ahhoz, hogy ez termelődjön, de van egy képességem arra, hogy valahogy nagyon sok mindenből tudok végtelen energiákat meríteni, legyen ez akár a kisfiam. Vagy ilyenkor év vége felé mindig fokozottan elgondolkodom azon is, hogy a közönségnek mennyire hálásak vagyunk azért, hogy ők vannak, jönnek, mellettünk állnak, kíváncsiak, akarnak, szeretnek minket, és ez is erőt ad.

A koncertek sötét angyal – díva – szexistennő vonala honnan jön?

Az, ahogy a színpadon viselkedem, egyáltalán nincs kitalálva, nincs mögöttem csapat, koreográfusok meg ruhatervezők, akik ezt megmondják. Azért is imádom annyira, mert azt csinálom, amit szeretnék, és azt veszem fel, amiben jól érzem magam, és úgy viselkedek, ahogy ott az agyam elszáll. Az erotika, a szexualitás meg nagyon megfoghatatlan dolog. Ha én nézek egy előadót a színpadon, akkor nekem egyetlen egy izgató dolog van, az a tehetség. Meg még egy, az önazonosság. Ha valaki igazi, az rám mindig hat. És úgy, hogy teljesen mindegy, hogy az illető hogy néz ki, szexuálisan és erotikusan is hat, mert akarom azt az ember, akarom, meg akarom fogni, akarom látni, hogy milyen. Bármilyen jól néz ki, ha látom, hogy egy mimikri, egy kitaláció, akkor semmilyen hatással nem lesz rám. Hogy én adott esetben milyen hatással vagyok az emberekre, azon nem igazán szoktam gondolkodni, mert mindenkire másként, biztos van, aki kiszalad tőlem a világból.

És a színpadon állva énekesnőként erotikus élmény egy koncert?

Abszolút adhat ilyen élményt, lehet egy nagy gruppenszex az egész.

Amihez képest meg van egy tök más élete anyaként. A „hogyan lehet összeegyeztetni” kérdést már úgy ötmilliószor biztosan feltették, de az érdekel, hogy ezt lelkileg, belülről hogy éli meg? Felteszi az egyik szemüveget, aztán a másikat?

Azt nagyon élvezem, hogy ilyen szempontból egy nő sokkal több személyiségből tud állni, mint a férfi, és ez nekem nagyon tetszik. A férfiak inkább beállnak egy sínre, és azt csinálják, amitől persze ők is tudnak nagyon cuki apukák lenni, meg odafigyelni dolgokra, és így tovább, de egy nő szanaszét kell szakadjon, és mindenhol, amit csinál, abban kell megpróbálni egy tökéletességet produkálni. És igen, átállok erre vagy arra. Ezt a kisfiam nagyon jól meglátta, mert amikor először volt kétéves korában koncerten, akkor miután átöltöztem és ölbe vettem, kérdezte, hogy „anya, hol van a másik anya?” Mondom, melyik? „Hát, amelyik énekel!” Mert végül is több anyukája van – és van olyan részem is, ami nem az anyukája, hanem a titkos női részeim. Ezeket szét kell tudni választani, mert izgalmas, hogy ennyi félék tudunk lenni, meg eleve, érdekes lenne, ha az menne ki a színpadra, aki reggel porszívózik…

A színház meg a fesztiválszínpadok tipikusan nem egészen az a terep, ahol általában a korosztálya nőtagjai mozognak, az energiaszintjük meg pláne. Mi tartja fiatalon?

Szerintem mindenkit fiatalon tarthatna elvileg az élet. A boldogság, a sok szex, az élmények. De eleve a színház egy olyan szakma, ahol attól, hogy az ember mindig játszik, valahogy a kornak nincsen jelentősége. Ha visszagondolok, például, a Nemzetiben töltött évekre, a Hollósi Fricivel, vagy Törőcsik Marival való beszélgetésekre… maximum csak a szakmai tudás miatti tiszteletben van különbség, de egyébként mindenki bolond gyerek. És én ebben szocializálódtam, és ettől valahogy nem volt bennem semmilyen kérdés.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy a színházban a szexizmus alap, ugyanakkor az a sok hatalmi játszma meg erőszakos közeledés, amiről, mondjuk, a Marton-ügy szólt, mégsem lehet alap. Mi volt az első reakciója, amikor először hallott minderről?

Nekem a legerősebb érzésem az volt ezzel az egésszel, hogy milyen érdekes megélni egy pillanatot, amikor tényleg egy nagyot változik a világ. Legalábbis remélhetőleg. És ez egy borzasztó bonyolult kérdés, iszonyatosan sok mellékvágánya és árnyoldala van, olyan szövevényes, hogy szinte megfejthetetlen. De a lényeg, hogy történt a világban egy nagyon nagy változás, ami nagy valószínűséggel csökkenteni fogja az ilyen típusú, hatalommal való visszaéléseknek a számát, és nagyon hangsúlyozom a hatalommal való visszaélést. Mert itt azért ez a fő probléma. És ez egy hihetetlen nagy dolog, hogy ezt megéljük, végig nézhetjük, hogy ez hogy indult el, és hogy történik. És, ugye, aztán azt is, hogy hogy kezdett el torzulni, és hogy lesz ebből kétélű fegyver és hogy lehet ezzel visszaélni és gyakorlatilag egy pillanat alatt tönkretenni valakit egy hamis váddal. De én továbbra is azt mondom, hogy elsősorban a férfiaknak kellene magukba nézni.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ez a folyamat a nők megerősödésével is járhat, az erős nő témája pedig a zenekar dalaiban is sokszor megjelenik, ha nem is nagyon didaktikusan.

Igen, mert én nem vagyok aktivista típus, én önmagam vagyok, és én azt szeretem, ha én magam, ha tudok példa, üzenet lenni vagy minta lenni, akkor az nagyon jó, de én nem szeretek semminek az élére odaállni, és ott magyarázni, pedig próbáltak már rávenni, de nem, mert azt látom, hogy előbb-utóbb minden bekoszolódik. Azt nem tudom viszont, hogy mennyire jó a nőknek mindez, ami történik, mert az se lenne normális, hogy a szexus kivesszen a világból. Nagy szüksége van a nőknek is meg a férfiaknak is, hogy izgassuk egymást, hogy akarjuk egymást, mindent ez mozgat, és nem is a szexussal van baj, hanem az eltorzult emberekkel, mint mindig, meg a gonosszal, ami az emberben van, és nem a jóval, ami például a szexualitás. Ez egy isteni csoda, a legnagyobb élvezet az életben, és rosszul vagyok, amikor ez az egész olyan irányba megy, hogy a férfiak már félnek egy nőre ránézni, mert akkor már feljelentik abúzusért, az azért eléggé nem normális világ lenne. De igen, egy erős nő pontosan tudja ezt kezelni, használni, irányítani, és adott esetben meg is tudja magát védeni – miközben persze, vannak olyan helyzetek, meg olyan szörnyű emberek, akik ellen nem tudjuk magunkat megvédeni, bármilyen erősek is vagyunk.

Tehát inkább saját személyében képvisel valamit, mint hogy ügyek élére álljon. De mi az, amit képvisel, milyen alappillérek köré szervezi az életét?

A színpadon lévő, alkotó ember azt képviseli, amit mutat magából, elsősorban a színpadon. Belőlem  is az az érdekes. És nyilván az, ahogy létezem, meg amiket mondok, ahogy vagyok a közönséggel, amiket csinálok és ahogy csinálom, az lehet, hogy sok embernek erőt ad, energiát, életkedvet, örömöt, és az már tök jó. Aztán nagyon fontos nagyon hatékonyan kitölteni ezt az időt, amit kaptam, a tudásomat és lehetőségeimet jól kihasználni, és jó dolgokat létrehozni belőle. És azon kívül úgy létezni, hogy bárhol jövök-megyek, vagy bárkivel vagyok, az valami jó legyen. Annyira kevés elég az embereknek, már az is, ha csak valakinek normálisan köszönök. Furcsa itt Magyarországon ez az érthetetlen rosszkedv állandóan, és ha ebből kitörök, már az is borzasztó nagy eredmény. És közben olyan értékek között élek, meg megpróbálom  a gyerekemet is olyanban nevelni, meg mindent úgy csinálni, amiért szerintem érdemes embernek lenni, és megpróbálni ellene menni annak a borzalmas nyomásnak, ami jön felén mindenhonnan, hogy úgy éljünk, mint egy állat vagy mint egy agyatlan barom.

A Péterfy Bori & Love Band szilveszteri A38-as koncertjére minden jegy elkelt, aki élőben látná őket, erre keresgélhet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.