Kultúra

A londoni filharmonikusoknál törölték a zaklatással vádolt karmester fellépéseit

filharmonikusok (filharmonikusok)
filharmonikusok (filharmonikusok)

Tagadja Charles Dutoit, hogy szexuális zaklatást követett el. A világhírű svájci karmester szombaton közleményt adott ki, amelyben megdöbbentőnek nevezte az ellene felhozott vádakat.

Dutoit megfogalmazása szerint nemcsak számára volt sokkoló, hogy szexuális zaklatással vádolták meg, hanem barátai és kollégái számára is.

A svájci művészt három operaénekes és egy zenész vádolta meg azzal, hogy erőszakosan közeledett hozzájuk. Az állítólagos esetek 1985 és 2010 között történtek az Egyesült Államokban.

A 81 éves karmester véleménye szerint a közvetlenebb testi kontaktus bevett dolog és a kölcsönös barátság jele a művészvilágban, de az minden alapot nélkülöz, hogy ő bárkire is ráerőszakolta magát vagy tolakodóan közeledett másokhoz – állította a londoni Királyi Filharmonikus Zenekar művészeti igazgatója.

Az együttes pénteken bejelentette, hogy tekintettel a vádakra, felmenti Dutoit-t a közeljövőben esedékes koncertjei alól. A San Franciscó-i és a bostoni filharmonikusok is hasonló döntést jelentettek be, majd a New York-i Filharmonikusok és a Chicagói Szimfonikus Zenekar is követte példájukat. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik