Kultúra

Csak úgy hasít a mozikban A Viszkis

Máris közel 150 ezren látták és egyelőre a bevételi toplistán is legyőzhetetlen az Ambrus Attiláról szóló akciófilm.

Kétségtelenül rápörgött a hazai közönség A Viszkisre, hiszen a Filmforgalmazók Egyesülete által közzétett legfrissebb adatok alapján az még hagyján, hogy továbbra is vezeti a bevételi toplistát, de

a hétvégén 80,1 millió forintot termelt és mostanáig már több, mint 145 ezren váltottak rá jegyet. Ez a Vajna-korszakban készült magyar filmek tekintetében új rekord, miután a korábbi csúcstartó Kincsemet egy héttel a bemutatását követően még „csupán” 142 ezren látták.

Antal Nimród filmje ezzel majdnem megismételte a nyitó hétvégi teljesítményét és az összbevétele máris meghaladja a 200 millió forintot. Így aztán nem csoda, hogy a jelenleg a magyar mozikban vetített többi produkció szinte labdába sem tudott rúgni mellette: a legjobban a Rossza anyák karácsonya teljesített, amely 30,4 milliót gyűjtött és így továbbra is megelőzi a 23,1 millióval bronzérmes Az Igazság Ligája előtt.

Az izzadós nyomozónak vagy az uncsi Viszkisnek szurkoljunk?
Antal Nimród elkészítette az első komolyan vehető magyar akciófilmet, csak telezsúfolta közhelyekkel.

A Viszkis dominanciájának árnyékában a múlt hét premierfilmjeinek sem termett sok babér a mozikban: a jól ismert mackó újabb kalandjait elmesélő Paddington 2 12 millióval a nyolcadik, míg a Harmadnaposok 2 című vígjáték 9,9 millióval a kilencedik helyen debütált a gyengén muzsikáló Hét nővér előtt.

A múlt héthez képest a Szabadulószoba és Szörnyen boldog család búcsúzott a TOP 10-től.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (november 30. – december 3.):

1. A Viszkis – Hétvégi bevétel: 80,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 57.496 néző. Teljes bevétel: 202,3 millió forint. Össznézőszám: 145.317 néző.
2. Rossz anyák karácsonya – Hétvégi bevétel: 30,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 20.905 néző. Teljes bevétel: 307,9 millió forint. Össznézőszám: 222.046 néző.
3. Az Igazság Ligája – Hétvégi bevétel: 23,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 14.975 néző. Teljes bevétel: 190,9 millió forint. Össznézőszám: 125.385 néző.
4. Coco – Hétvégi bevétel: 16,66 millió forint. Hétvégi nézőszám: 12.236 néző. Teljes bevétel: 48,1 millió forint. Össznézőszám: 35.845 néző.
5. Gyilkosság az Orient Expresszen – Hétvégi bevétel: 16,61 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.253 néző. Teljes bevétel: 169,9 millió forint. Össznézőszám: 122.284 néző.
6. Thor: Ragnarök – Hétvégi bevétel: 14,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.286 néző. Teljes bevétel: 529,4 millió forint. Össznézőszám: 352.172 néző.
7. Boldog halálnapot! – Hétvégi bevétel: 12,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.490 néző. Teljes bevétel: 95,4 millió forint. Össznézőszám: 70.407 néző.
8. Paddington 2 – Hétvégi bevétel: 12,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.201 néző. Teljes bevétel: 12,0 millió forint. Össznézőszám: 9.201 néző.
9. Harmadnaposok 2 – Hétvégi bevétel: 9,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.907 néző. Teljes bevétel: 9,9 millió forint. Össznézőszám: 6.907 néző.
10. Hét nővér – Hétvégi bevétel: 7,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.688 néző. Teljes bevétel: 18,3 millió forint. Össznézőszám: 12.250 néző.

Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik