Kultúra

Bányászvárosi pszichothriller készül a Filmalap támogatásával

Az elsőfilmes Bagota Béla írja és rendezi a Valan című filmet, amely egy lélektani krimi lesz.

Közleményben jelentette be a Magyar Nemzeti Filmalap, hogy ismét egy ígéretes elsőfilmes rendező mutatkozhat be, ugyanis292 millió forinttal támogatják az elsőfilmes Bagota Béla Valan címmel készülő lélektani krimije gyártását.

Bagota Béla az SZFE-n rendező szakon végzett, majd első asszisztensként munkálkodott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versekben. Bagota Béla 2018 telén kezdi el forgatni Valan című első játékfilmjét, melynek forgatókönyvét is ő jegyzi.

Valan egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimi, melyben a harmincas főszereplő a múlt démonaival küzdve huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz. A forgatás februárban kezdődik erdélyi (Balánbánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó) illetve budapesti helyszíneken.

A férfi főszerepet Krisztik Csaba kapta, aki nemrég elnyerte a Kaszás Attila-díjat, mely a magyar nyelven játszó színművészek rangos szakmai elismerése. A női főszereplő kiválasztása még folyamatban van.

A Valant Garas Dániel (Mázli, Moszkva tér, Szezon) fogja fényképezni, zenéjét Márkos Albert (Taxidermia, Utolsó idők, Mancs, Zero) komponálja.

Bagota Béla első mozifilmje a Filmalap 292 millió forintos támogatásával, Kántor László producer vezetésével a Mátrix Film gyártásában készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik