Kultúra

László Zsolt is játszik Krzysztof Zanussi Budapesten készülő filmjében

Koprodukcióban készül a világhírű direktor Éter című új mozija, melyet a főváros mellett vidéki helyszíneken is forgatnak.

Filmet forgat Budapesten és vidéki helyszíneken egy héten át Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező.

Az Éter című mozi lengyel-litván-ukrán-magyar koprodukcióban készül a Filmalap támogatásával, a jövő ősszel bemutatni tervezett alkotás fontos magyar szereplője László Zsolt – írja az MTI.

Annak idején négy éven át folytattam intenzív tanulmányokat a fizika területén, sajnos kiderült, hogy bár szeretem a fizikát, ez a kapcsolat egyoldalú, így aztán felismertem, hogy valami másba kell fognom, soha nem fogok Nobel-díjas tudós lenni. Az Éter első tanulmányaim visszatükröződése, állandó érdeklődésemé a tudományok iránt

— mondta Krzysztof Zanussi a budapesti forgatás szünetében az MTI-nek adott interjúban.

Az Éter a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust történetének újragondolása az első világháború előtt, a főhős orvos a hadseregnél dolgozik. Zanussi szerint a titkok szférája nélkül nem tudunk működni, ugyanakkor a tudomány nagyon gyakran helyettesíti a vallást, ami nagyon veszélyes.

Ez vitt vissza Faust mítoszához. Amikor a 16. században Christopher Marlowe a Doctor Faustust írta, Faust olyan valaki volt, aki kezdett hinni a tudományban, ami szabadságot ad számunkra. Később Goethe gyönyörű mestermunkája, a Faust megalkotta az európai identitást. Kitaláltam egy történetet egy orvosról, aki étert használ, mint kvintesszenciát, vagyis az ötödik elemet. Sokáig úgy tartották, hogy a világegyetemet éter tölti ki, miközben egy nagyon hatékony fegyver is volt a fájdalom kiiktatására, de a tudat megsemmisítésére is. Tehát az éterrel megszüntethetem a fájdalmadat, de tudattalan rabszolgává is tehetlek vele, vagyis visszaélhetek az éterrel

— magyarázta motivációját a világhírű filmes.

Az Éter szereplőgárdája nemzetközi, a főszereplő Jacek Poniedzialek lengyel színész, az egyik főbb szerepet László Zsolt alakítja.

Ismertem már más filmekből és nagyon örülök, hogy szerepel az Éterben, mert nagyon jól megérti, mit szeretnék. Ugyanabba a kategóriába tartozik, mint azok a nagy színészek a generációmból, akikkel korábban együtt dolgozhattam. Említhetem akár Vittorio Gassman, Max von Sydow vagy Nyikita Mihalkov nevét, Zsolt egy sorban említhető velük

— szögezte le Zanussi.

Az Éter forgatása decemberben fejeződik be Olaszországban, Triesztben. A rendező szerint tavaszra készülhet el és kerülhet különböző fesztiválokra.

Az európai film legjelentősebb alkotói között jegyzett 78 éves lengyel rendező műveit világszerte méltatták a legrangosabb filmfesztiválok, a Ritka látogatót (1971) Chicagóban, az Illuminációt (1973) Locarnóban, a Spirál (1978) és Konstans (1980) című rendezéseit Cannes-ban, az Imperatívust (1982) és A nyugodt Nap évét (1984) Velencében díjazták.

Krzysztof Zanussi Éter című filmjének forgatása Budapesten. Fotó: MTI/Mohai Balázs

László Zsolt az MTI érdeklődésére azt mondta, egy casting-ügynökség hívta fel azzal, hogy jó esélye lenne egy nagyobb szerepre egy lengyel filmben.

Amikor Zanussi nevét meghallottam, azt hittem, csak ugratnak, de szerencsére igaz volt, hogy a világhírű rendező velem akar dolgozni. Egy castingon azért át kellett esnem, ami szerintem nem is sikerült jól, de egyszer csak értesítettek, hogy én kaptam a szerepet

— idézte fel a magyar színművész.

Kitért arra, hogy ha külföldi produkciók Magyarországon forgatnak, a magyar színészeket általában kisebb szerepekre, néhány forgatási napra használják. Hozzátette: az Éterben a szerepe terjedelmileg nem olyan nagy, de fontos sarkköve a filmnek.

Egy olyan figurát alakítok, aki a háttérből nyomon követi a főszereplő orvos életét. A doktor elkövet egy elég súlyos bűnt, amiért ki akarják végezni. Én vagyok az az ember, egy bíró, akinek a segítségével megmenekül a kivégzéstől, cserébe viszont kérek tőle egy-két dolgot

— fejtette ki László Zsolt.

Beszámolt arról, hogy szerdán kezdődött a budapesti forgatás, és jövő kedden végeznek Esztergomban. Hozzáfűzte: augusztusban Lengyelországban kezdődött a közös munka, aztán szeptemberben Ukrajna, újra Lengyelország és Magyarország következett, novemberben megint Lengyelország, és forgatnak három napot Olaszországban is.

Az Éter elkészítését a Magyar Nemzeti Filmalap 58,5 millió forinttal támogatja. Havas Ágnes, a Filmalap vezetője az MTI-nek elmondta: a Filmalapnak nagyon fontosak a európai koprodukciók, mert ezekben egyesíthetik ötleteiket. Hozzátette: Zanussi világhírű alkotó, aki egy hetet forgat most Magyarországon.

A produkcióban számos hazai filmes vesz részt, a producerek között van Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Saul fia és Tiszta szívvel című mozifilmet is gyártó Laokoon Filmgroup csapata.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik