Kultúra

Fellángolt a zenészháború Izrael körül

Tényleg a palesztinok elnyomását támogatja, aki hajlandó fellépni Tel Avivban? Ezúttal Nick Cave-nek estek neki Roger Watersék.

A tavasszal Budapestre érkező Roger Waters nemcsak a dalaiban politizál előszeretettel, azon kívül is aktívan igyekszik beleszólni a világ alakulásába. A Pink Floyd egykori basszusgitárosa régi, elkötelezett híve Izrael kulturális bojkottjának, amellyel szerinte fel lehet hívni a figyelmet a palesztinok elnyomására. A kezdeményezést több, mint 1200 művész írta alá, akik nem hajlandóak fellépni a közel-keleti országban, amíg az nem vonul ki a megszállt palesztin területekről.

A mozgalom hatékony lobbizásának eredményeként már többen mondtak vissza izraeli turnét, mint például Elvis Costello vagy Lauryn Hill.

Elszalasztotta a pillanatot?

Az európai turnéra induló Nick Cave viszont a pszichikai nyomásgyakorlás ellenére is megtartotta két Tel Aviv-i koncertjét múlt hétvégén, aminek heves nyilatkozatháború lett a következménye. Az őt támadó nyílt levélre ugyanis Cave egy sajótájékozatóval válaszolt, amelyen kifejtette, hogy nem véletlenül iktatta be az izraeli koncerteket.

Direkt nem csatlakozott a bojkotthoz, mikor Brian Eno kérte erre a 2014-es gázai háború után, mert már akkor bűzlött neki valami ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban. Arra jött rá, hogy akkor viszont muszáj fellépnie az országban, ha nem akar gyávának bizonyulni. Így alapos megfontolás után szólt a stábjának, hogy feltétlen vegyék fel Tel Avivot is az európai turnéútvonalra. Mint elmondta, nem akart tovább engedni Watersék módszerének, ami szerinte a nyilvános megalázás. „Hirtelen nagyon fontossá vált számomra, hogy kiálljak azok ellen, akik elhallgattatnak, cenzúráznak és megszégyenítenek zenészeket” – mondta Cave, aki szerint a két koncert elvi kiállás a részéről, mert szereti Izraelt és az izraelieket.

Nick Cave (Photo by Chiaki Nozu/WireImage)

Nem késett sokat a válasz, a kulturális bojkott több élharcosa is heves nyilatkozatban ítélte el Cave-et. Brian Eno szerint például szó sincs itt zenészek elhallgattatásáról. Szerinte ezt a vádat elég kínos megfogalmazni olyanok ellen, akik épp milliók brutális elhallgattatására próbálják felhívni a figyelmet. Keményebben és személyeskedőbben fogalmazott Waters, aki saját állítása szerint, mély szomorúsággal és hitetlenkedve hallgatta Cave szavait.

Nick tényleg azt hiszi, hogy ez az ő zenéjének cenzúrázása? Hogy micsoda? Nick, tisztelettel jegyzem meg, hogy a zenédnek semmi köze ehhez a témához, ahogy az enyémnek, Brian Enóénak és Beethovenének sem. Mert ez nem a zenéről, hanem az emberi jogokról szól. Észrevehetted volna, testvér, de elszalasztottad a pillanatot

– írta, hozzátéve, hogy Cave ezzel nyilvánvalóan az elnyomók oldalára állt.

Nem a kormány támogatják

Nem Nick Cave az első, aki elutasítja Izrael bojkottját, olyanokhoz csatlakozott ezzel mint Elton John, Madonna, a Metallica vagy a Radiohead. Utóbbi énekese, Thom Yorke nemrég maga is összetűzésbe került a szintén bojkott-párti filmrendezővel, a kétszeres Aranypálma-díjas Ken Loach-csal. Szerinte egy országban fellépni nem egyenlő az adott kormány politikája melletti kiállással. „Húsz éve koncertezünk Izraelben, ami alatt liberálisabb és kevésbé liberális kormányok váltották egymást, akárcsak Amerikában” – mondta Yorke, aki szerint hihetetlen energiapazarlás a tiltakozás, mert a zenének átlépni, nem pedig építenie kellene a határokat.

Legutóbb pedig Morrissey kelt ki egy interjúban a bojkott ellen: a brit énekes ugyan mondott sokkal megbotránkoztatóbbakat is a Spiegel újságírójának Kevin Spaceyről és a szexuális zaklatásról, ezért kicsit elsikkadt, hogy “abszurdnak és szűk látókörűnek” bélyegezte Izrael kulturális bojkottját: “Ellene vagyok. Abszurdnak tartom. A politikai korrektség inkorrektség. Szerintem ez a szólásszabadság korlátozása” – mondta Morrissey, és azt is hozzátette: “Egy népet nem az azt irányító kormánya alapján kell megítélni.”

Hiába a gyász, Nick Cave-ből csak előtört a vérszomjas vadállat
Egészen Belgrádig kellett menni érte, de megérte. Bensőséges pillanatok és eszelős őrjöngés váltotta egymást.

Borítókép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik