Kultúra

Kevin Spacey még visszakerülhet Hollywoodba

A Totál szívás (Breaking Bad) színésze, Bryan Cranston a BBC-nek mondta el a véleményét az utóbbi hetek zaklatási botrányairól. Első sorban Kevin Spacey-ről és Harvey Weinsteinről nyilatkozott, szerinte sok időbe telhet, de mindketten visszatérhetnek a filmezéshez egyszer.

Spacey-t nem sokkal a producer botránya után vádolta meg az új Star Trek-sorozat egyik színésze, Anthony Rapp, majd sorra érkeztek a történetek Kevin Spacey-ről, aki rögtön egy ködös bocsánatkéréssel, és egy comingouttal védekezett. Azóta a Netflix kirúgta, és búcsút mondhat a következő filmjeinek is. Harvey Weinstein szintén távozott a saját cégéből, és egykori kollégái próbálják menteni a menthetőt, mondjuk valahogy kimenteni az Amerikában gyengén kezdett Paddington 2-ből a Weinstein Companyt.

A népharag és a sorozatos kirúgások ellenére viszont Cranston azt mondta, hogy van esélye Spacey-nek és Weinsteinnek a visszatérésre. De csak abban az esetben,

ha megmutatnák, hogy őszintén sajnálják, és jóvátennék a tetteiket. Nem védekezniük kellene, hanem őszintén bocsánatot kérniük.

Fotó: Andrew H. Walker/Getty Images for Tony Awards Productions

– Cranston hozzátette, hogy így talán járhat nekik valamikor egy második esély. Szerinte nem Hollywood betegsége a szexuális zaklatás, sajnos mindenhol jelen van, ugyanakkor a fiatal nőknek és férfiaknak nem kéne eltűrniük a nem megfelelő közeledést. A színész nem akarja, hogy a lánya egy olyan világban nőjön fel, ahol folyamatosan felül kell vizsgálnia a viselkedését, és nem tud nyugodtan elmenni egy építkezés előtt.

Kiemelt kép: Stephen Lovekin/WireImage for The Weinstein Company / Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik