Kultúra

Valószínű, hogy Louis C.K. filmjét sehol nem mutatják be

A magyar származású humoristát a múlt hét végén vádolta meg öt nő szexuális zaklatással a New York Times cikkében. Louis C.K. később kiadott közleményében elismerte, hogy a történetek igazak, mint mondta

felelőtlenül használta az erejét. 

Ahogy Harvey Weinsteinnél, úgy most is gyorsan reagáltak a stand-upossal dolgozó cégek, dobta az HBO, az FX végül a Netflix is. Utóbbi még megtartja a műsortárában a Louis C.K. fellépéseit, de megszakították vele az együttműködést.

Nőket molesztált a magyar származású amerikai komikus
Több nő előtt is maszturbálni próbált - Louis C. K. filmjének premierjét is lefújták az ügy miatt.

Ezen felül a humorista nem csak a korábbi produkcióit felejtheti el a szolgáltatóknál, éppen most mutatták volna be új filmjét, az I Love You, Daddyt, amit Louis C.K. írt és rendezett, de a bemutató elmaradt. A film amúgy arról szól, hogyan akarja az apa (Louis C.K.) megvédeni a 17 éves lányát (Chloë Grace Moretz) egy jóval idősebb filmes ragadozótól (John Malkovich). Először csak az amerikai forgalmazó mondta vissza a filmet, de a Variety szerint az európai piactól is elköszönhet a humorista, Franciaországban is törölték a december 27-i bemutatót.

Senki, még Louis C.K. rajongói sem tudnának ugyanúgy nézni a filmre.

– mondta Michèle Halberstadt, a francia ARP Selection társalapítója.

A franciákon kívül egy svéd, egy izraeli és egy közel-keleti forgalmazócég szintén visszamondta a premiert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik