Terápiára kellene mennie önnek is

Régi vesszőparipám a magyarok lelki egészsége, pontosabban annak finoman szólva is ordító hiánya. Vannak ugyan előremutató kezdeményezések, lassanként az önismeret, coaching, pszichodráma, pszichoterápia szavak elkezdtek jelenteni valamit, még ha elsősorban a fővárosi, értelmiségi fiatalok körében is, és ha címke nélkül is, de az olyan figuráknak köszönhetően, mint mondjuk Pál Feri, az ötven felettieknek is kezdtek fogalmai lenni arról, hogy az egészség nem biztos, hogy ott kezdődik, hogy talán nem kell még Sincumart szedni. Mégis, ezzel együtt sem sikerült még eljutni odáig, hogy széles körben ismert legyenek, teszem azt, a klasszikus, „semmi extra” pszichoterápia hozadékai, magyarán, hogy – hangsúlyozom: tömegesen – túllépjünk azon a tipikus közvélekedésen, miszerint

csak a bolondoknak van szüksége agyturkászra.

Azt viszont nem lehet eltagadni, hogy e rég berögzött sztereotípia lebontási folyamatából azért kivette a részét az HBO Terápiája – ez a közszolgálat, nem (csak) az Önök kérték. Két évadnyi lélekcincálás és néhány évnyi szünet után a most elkészült záróévad ugyanakkor képes volt szintet lépni. Míg az eddigi évadok minden zsenialitásuk ellenére is kissé távol maradtak az alsóbb társadalmi rétegektől és az ő problémáiktól, addig a harmadik évad figurái demonstrálják: mindannyiunkra bőven ráférne egy jó pszichológus.

Öt hősünkből mindjárt az első demonstrálja ezt a törekvést: az évad szokatlan helyszínen, egy börtönben indul, hívogató kanapé és visszafogott polgári kényelem helyett rideg teremben kemény iskolai székek, taxi helyett gumibotos őr hozza épp csak nem bilincsben Zsoltot, terapeutánk új páciensét. Vagy mit. Az ugyanis nem tiszta, Dargay mit keres a bévében, miért hívta be a börtönpszichológus, mi a célja a találkozóknak, egyelőre nem tudni, egy biztos, itt nem a páciens kezdeményezte a találkozásokat. Olyannyira nem, hogy láthatóan nem nagyon akarja akár csak egy milliméterrel is lejjebb ereszteni a komolyan kiépített védelmi vonalakat. Évekkel korábbi gyilkossági történetét úgy mondja el, mint aki memoriterből felel, láthatólag bebiflázta a bírósági ítéletet, dobálózik a börtönszlenggel, és alig titkoltan lenézi Dargay öreguras karótnyeltségét. Ezzel együtt biztosak lehetünk benne, hogy Zsolt eseményszála még megszaggatja majd a lelki nyugalmunkat: a fiú nem a sok évvel ezelőtti gyilkosság miatt van előzetesben, most éppen barátnője megölésével vádolják.

De a többi figura sincsen sokkal jobb helyzetben, legfeljebb anyagilag: a Schell Judit alakította Krisztina súlyos kényszercselekvő, még el sem ütik a delet, ő már harminchatszor mosott kezet, és nem tud figyelni a beszélgetésre, míg ferdén áll András asztalán a vizes kancsó. És míg a látszólagos ok, amiért terápiára jött, a gyógyulni nem akaró ínhüvely-gyulladása, addig története valójában sokkal hétköznapibb: befolyásos, tehetős, erős – és legfőképpen: elnyomó – férje birtoklási kényszerében még a nő egyetlen hobbiját is a lakásukba zárta, nehogy már a szabadban kocogjon az asszonyka. Aki viszont, bár önmagának is alig meri bevallani, lelépne, ki az aranykalitkából, el a látszólag tökéletes férjtől, aki tulajdonának tekinti. Hány belsőépítész tervezte budai otthonban élnek így a riadt, magukat tehetetlennek érző feleségek? És mit lehet ezzel a helyzettel pszichológusként tenni? Lehet-e segíteni?

Épp ez a kérdés nyomasztja főhősünket is, egyre inkább korlátozottnak érezve saját munkájának hatókörét. Mert, mondjuk, mit tud segíteni egy nagypapa korú bácsinak, aki elvesztette a feleségét, akivel egész felnőtt életét töltötte, majd még emlékei közül is kiszakították, hogy fia modern, fővárosi családjával éljen egy pesti kisszobában a csíki hegyek helyett? A kérdés egyelőre inkább csak figyelemelterelés, persze, mert eleve ismerjük annyira az HBO írócsapatát, hogy sejtjük, nem akarnak pusztán a gyász köré építeni egy egész történetszálat, másrészt, a bácsi menyét alakító Borbély Alexandrának még a szeme sem áll jól, így borítékolható, hogy az özvegyemberi gyász csak a jéghegy csúcsa lesz. Ezzel együtt már ennyi alapján van rá egy kisebb összegem, hogy Czintos József nevét most azok is megtanulják, akik eddig nem ismerték erdélyi vagy mondjuk anno a Bárka Színház-beli színészi munkáit, Czintos ugyanis olyan autentikusan hozza az öreg székely tanító szinte népmesei alakját, hogy Wass Albert összes figurája együtt nem volt ennyire kvintesszenciálisan székely, pedig a törekvés megvolt, ugye.

Hasonló sors vár a börtönsztori főhősére, Vilmányi Benettre is, vele folytatja ugyanis az HBO azt a régi szokását, hogy relatíve ismeretlen, új arcokkal frissíti meg a kameraképes, fiatal magyar színészgárdát: Vilmányi korántsem kezdő, színpadon már jócskán bizonyított, ám ismertnek még ezzel együtt sem nevezhető, amit azonban itt művel, az minimum díjesélyes, de inkább mutogatni kellene színész-aspiránsoknak. A kimódolt, túlartikulált, hibátlanul hangsúlyozó színiiskolai hangnemnek nyoma sincs, a telepi suttyóság és a börtön világának keveredése szociográfiai élménynek is beillik.

A negyedik történetszál főhősét, Editet alakító Udvaros Dorottyát ugyanakkor nem kell se bemutatni, se reklámozni, ahogy Balsai Mónit sem, aki fiatal pszichológusként akasztja majd a hóhért, legalábbis ezt sejteti a történetszál nyitórésze, még ha Dargay kézzel-lábbal tiltakozik is az ellen, hogy terápiás helyzetként tekintsen a találkozóra, amit azért kért a Balsai alakította Adéltól, hogy felírassa vele régóta szedett altatóját. Szikáran tartja a tükröt, derűs könyörtelenséggel kérdez és kételkedik, érdekes csörte lesz a kettejüké. Udvaros történetszálára zsigerből vághatná a laikus, hogy ő most akkor saját magát játssza, minthogy szerepe szerint is színésznő, impozáns karrierrel a háta mögött, ugyanakkor az hamar kirajzolódik, hogy a látszólag szakmai problémának tűnő memóriazavarnak köze nincs a valódi „kiterápiázni” valótól, már ha van ilyen szó: betegség, szembenézés, testvérviszály, vagy amit akartok, csak, hogy stílusos legyek.

Udvaros Dorottya: Ez egy csapda

Látszólag szövegtévesztési gondjai vannak, valójában a gyásszal nem bír szembenézni Udvaros Dorottya karaktere a Terápia utolsó évadában. Interjú.

Az tehát már az első öt rész alapján egyértelmű, hogy a harmadik, záró Terápia-évad még közelebb jött a kisemberhez, és bizony, saját főhőse, Dargay is éppen az. Kisember, aki küszködik, és akinek lelki bajai, mint mindenkinél, a tetteit is félreviszik: minden okossága, célirányos tudása ellenére is van, amiben hazudik, hol másoknak, hol magának is, van, hogy pótcselekvésbe menekül, előfordul, hogy szégyelli, nem látja be esendőségét, terel, játszmázik, és a többi. Hát akkor mit várjunk azoktól, akiknek még a szókincse sincsen meg ahhoz, hogy kimondja az igazságot?

A Terápia 3. évadának első tizenöt (!) része már elérhető az HBO GO-n, az HBO-n pedig ma este debütál az évad első része.