A vasárnapi Kakaókoncertre Fischer Iván az őcsényi lakosokat is meghívta, hogy megbékítse őket a menekült családokkal, amelyektől annyira pánikba estek. Elfogadta közülük bárki a felkérést?
Körülbelül egy hete küldtük ki a meghívót, és eddig két afgán család jelzett vissza, hogy részt vesznek a koncerten. Tudjuk, hogy a hétfői ünnepnap miatt kissé bonyolult a hétvége, de mi optimisták vagyunk, hogy a menekültek mellett őcsényi lakosok is csatlakoznak a koncerthez.
A békítés szép gesztus, de volt, aki megjegyezte, hogy a közhangulatot elnézve kissé naiv kezdeményezés.
Meglátjuk, rengeteg izgalmas találkozást láthattunk már a zenén keresztül. Az emberek sok mindenben különböznek, a zenében viszont megvan az a képesség, hogy áthidalja a szakadékokat. Ad egy platformot arra, hogy közösen élvezzünk valamit és elkezdjünk egymással beszélgetni. Mi sosem kioktatni akarjuk az embereket, csak lehetőséget adunk nekik a találkozásra, és arra, hogy egymástól tanuljanak.
Akkor hisz abban, hogy a zene képes mérsékelni a társadalomban felhalmozódó gyűlölködést és frusztrációt. Vannak erre konkrét példák is?
Abszolút. A leghíresebb talán az El Sistema sikere Venezuelában. A zenén keresztül rengeteg hátrányos helyzetű, perifériára szorult ember kapott lehetőséget, hogy a társadalom részévé váljon. Tudjuk persze, hogy most épp nagyon nehéz ott a helyzet, de ez a program hatalmas eredményeket ért el, és beindította a párbeszédet a társadalmi rétegek között. Közelebbi példaként említhetném, hogy mi is rendszeresen adunk koncerteket elhagyott vidéki zsinagógákban. Ilyenkor az emberek különféle kultúrákkal találkoznak, és minden alkalommal tapasztaljuk, hogy a zene révén tényleg közelebb kerülnek egymáshoz. Ezek persze apró változások. Kicsiben kezdünk, aztán reméljük, hogy ez a hatás továbbgyűrűzik a társadalomban.
A párbeszédre tényleg nagy szükség volna, Fischer Iván is elmondta a videóban, mennyire elszomorították az Őcsényben történtek.
Az biztos, hogy bőven van feladata most a művészeknek. A művészet világa nagyon nemzetközi, mi is állandóan találkozunk és beszélgetünk a világ különféle szegleteiben élő emberekkel. Ezzel együtt megértem, hogy a társadalmi változások gyorsasága sokakat megijeszt, akik nincsenek ehhez hozzászokva. Egy új jelenségre mindig tekinthetünk kockázatként vagy lehetőségként. Mi igyekszünk a lehetőséget meglátni, és másoknak is bemutatni, hogy az új dolgok miként gazdagíthatják az életünket. Nem tagadjuk a kockázatokat, de inkább a pozitívumokra helyezzük a hangsúlyt.
És az nem kockázatos 2017 Magyarországán, hogy egy elismert zenekar felemeli a szavát társadalmi ügyekben? Láttunk már arra példát, hogy jóindulatú megszólalások is heves reakciókat váltottak ki mondjuk a menekültkérdésben.
Először is hangsúlyozni szeretném, hogy nem politikai szervezet, hanem a civil társadalom része vagyunk. Művészeti intézményként viszont van egy polgári felelősségünk, hogy kezdjünk valamit a társadalmi problémákkal. Nem az a dolgunk, hogy véleményezzük, inkább hogy enyhítsük őket a magunk eszközeivel. Mint mondtam, a zene összehozza az embereket, és mi minden lehetőséget támogatunk, ami ebbe az irányba hat. Természetesen benne van a pakliban, hogy valakinek nem tetszik, amit csinálunk, de ez akkor sem politikai kommentár. Senki fölött nem ítélkezünk, inkább lehetőségeket próbálunk teremteni a találkozásra. Ez viszont a küldetésünk része, és nem is szeretnénk megválni tőle.
A politika részéről tapasztalt valaha bármilyen nyomást, hogy a zenekar vagy Fischer Iván tartsa távol magát a közéleti ügyektől?
A zenekar vezetőiként viszont ugyanazon az állásponton vagyunk, és soha nem tapasztaltunk semmiféle nyomást. Erős és megbízható kapcsolatunk van az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amely támogatja a zenekart. Természetesen olykor bárhol előfordulnak nézeteltérések, de szó sincs nyomásgyakorlásról.
Tavaly például volt egy heves vitájuk Tarlós István főpolgármesterrel a Fesztiválzenekar támogatásának megnyirbálása kapcsán. Ez azóta megnyugtatóan rendeződött?
Ez kiváló példa arra, amiről beszéltem. Eltérő vélemények ütköztek egymással, de aztán leültünk az asztal köré, és találtunk egy mindenki számára elfogadható utat. Nem akarunk leragadni a múltbeli vitáknál, mindig a jövőbe tekintünk. November 17-én például együtt szervezünk meg egy teljesen új programot, A zene éjszakáját Budapest belvárosi kocsmáiban, klubjaiban és kávézóiban. Hiába csökkent a felére a korábbi támogatás, most már eleve ezzel kalkulálunk, így nem kerülnek veszélybe a programjaink. Tavaly az okozta a vészhelyzetet, hogy teljesen váratlanul jött a 200 millió forintos csökkentés, alaposan felborítva a már folyamatban lévő terveinket. Persze most sem örülünk neki, mert tudnánk mit kezdeni a pénzzel. De tudomásul vesszük, hogy mekkora költségvetés áll rendelkezésünkre, és abból igyekszünk a legtöbbet kihozni.
Kapnak máshonnan is támogatást az államin és a fővárosin kívül?
Vannak támogatói klubjaink itt Budapesten és külföldön is. És persze ott a jegybevétel. A hazai koncertek mellett sokat turnézunk külföldön, hogy megmutassuk a világnak, milyen pezsgő zenei hagyománya és milyen nagyszerű zenészei lehetnek egy olyan kisebb országnak, mint Magyarország. Pár napja jöttünk meg például Párizsból, ahol csodálatos koncertet adtunk. Épp most olvastam a kritikákat.
És lelkesek a szerzők?
Igen, és az ilyen elismerésekre szerintem Magyarország nagyon büszke lehet. Mi pedig örülünk, ha jó hírét vihetjük az országnak, mint a világ egyik legmagasabban jegyzett zenekara.
Ön szerint a magyar közvélemény kellőképp tisztában van a Fesztiválzenekar hírével a világban?
Igyekszünk ezt kommunikálni, amennyire tőlünk telik. Szerintem sokan tisztában vannak vele. Gyakran halljuk, hogy milyen jót tesz az országimázsnak, amit csinálunk. Persze nem mindenkit érdekel a klasszikus zene, így vannak, akik a BFZ-t sem ismerik. De folyamatosan növekszik azok száma, akik tudják, hogy a világ egyik legjobb zenekara működik Budapesten, amely az ország legkeresettebb kulturális exportcikke is egyben.
Jól sejtem, hogy a Fesztiválzenekar kisebb büdzséből dolgozik, mint a nyugati országok top zenekarai?
A Los Angeles-i Filharmonikusok például 80 millió dollárból gazdálkodnak. Persze ők egész más rendszerben működnek, ahol nincs semmiféle állami támogatás, így folyamatosan gyűjteniük kell. A pénzgyűjtés pedig drága dolog, mert sok ember munkáját veszi igénybe. De a nagy nyugat-európai zenekarok büdzséje is jóval nagyobb, mint a Fesztiválzenekaré. A Berlini Filharmonikusok például 16-17 millió euróból működnek. Mi ugyanazt a minőséget hozzuk, csak kevesebb pénzből és nagyobb mennyiségben. Csaknem 200 koncertet adunk egy évben, ezekből sokat ingyen. Mindent egybevetve, elég hatékonynak nevezhető a működésünk.
De hogy lehetséges így a topligában játszani? A fociban például elképzelhetetlen lenne, hogy egy szerényebb anyagi helyzetben lévő csapat rendre megszorongassa a Barcelonát vagy Manchester Unitedet.
A kreatív légkör rengeteget számít. Persze mindig ott a veszély, hogy elvesztünk nagyszerű zenészeket, és időnként meg is történik sajnos. Mikor idejöttem, az egyik stratégiai cél az volt, hogy emeljük a nemzetközi szintre a zenészeink fizetését. Most sem érjük még el egy német vagy egy amerikai zenekar szintjét, de azért nagy lépéseket tettünk efelé. A zenészek pedig érzelmileg kötődnek Magyarországhoz, így nem ugranak azonnal egy nagyobb fizetésre. Viszont nagyon fontos éreztetni velük, hogy van perspektíva a zenekarban. Anyagilag és a művészi kihívások terén is.
Sok koncertet adnak gyerekeknek. Ebben van olyan szándék is, hogy kineveljék saját jövőbeli közönségüket?
Nem ez az elsődleges célunk, és szerencsére nincs is rá szükségünk. Abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy van egy rendkívül lojális közönségünk. A hosszúhétvége alatt például három koncertünk lesz a Müpában, de már minden jegy elkelt. Sikerült létrehoznunk egyfajta családot a zenekar körül, ami újabb bizonyíték a zene közösségteremtő erejére. A gyerekeknek sem azért játszunk, hogy majd tíz-húsz év múlva jegyet váltsanak a koncertjeinkre. Persze örülünk, ha így alakul, mert a zene mindnyájunk életét gazdagabbá teszi. Pár órára beránt egy másik világba, ahol nem a hétköznapi problémáinkon kell tépelődnünk.
Olvastam, hogy tinédzserként rajongott a punkzenéért. Hogy kötött ki végül a komolyzene közelében?
Mindig is szerettem a klasszikus zenét. Zongorázni is tanultam, de végül nem építettem zenészkarriert. Amúgy szerintem mindenkinek javára válik a széles kulturális merítés. Iván műveiben is rengeteg hatást találunk a jazzből vagy a könnyűzenéből. Nem hiszek benne, hogy élesen el kellene választani a műfajokat, a zene egy hatalmas és gazdag világ, amelynek minden szegletében találhatunk értéket.
És járt mostanában valami jó kis rockkoncerten?
Sajnos nem, de nem azért, mert ne lett volna kedvem hozzá. A munka, a rengeteg hangverseny és a családom mellett egyszerűen nem fért bele mostanában az életembe.
Lassan hat éve költözött Németországból Budapestre. Miben látja a fő különbséget a német és a magyar társadalom között?
Magyarország hasonlóan szerencsétlen történelmi helyzetben volt, mint Kelet-Németország. Az emberek évtizedekig éltek egy elnyomó rendszerben, szerintem több nemzedékváltásra van szükség, hogy elmúljanak ennek a nyomai a társadalomban. Mikor ideköltöztünk, nagyon meglepett a szívélyesség, amellyel mindenfelé találkoztam. Ez Németországban kevésbé jellemző. Például mikor a buszon valaki átadja egy idős embernek a helyét. A magyarok nagyon összetartóak és figyelnek egymásra.
Különös, hogy ezt mondja, sokaknak épp az állandó acsarkodásból van elege. Európa jövőjével kapcsolatban is osztja Fischer Iván optimizmusát?
Mi itt Európában nagyon közel vagyunk egymáshoz, ezért hatalmasnak látjuk a különbségeket és a konfliktusainkat.
Sok emberrel beszélek az Egyesült Államokból, ők mindig csillogó szemmel hozzák szóba Európát. Gondoljunk bele, több mint ötven éve nem volt nagy háború, közös valutánk van és szabadon utazhatunk. Számomra hatalmas élmény, hogy itt dolgozhatok Magyarországon, húsz-harminc éve ezt nem tehettem volna meg. Emlékszem még, mikor először léptem át Kelet-Németországba, órákig kellett várakoznom a határon, ma pedig útlevél sem kell az utazáshoz. A fiatalok előtt is rengeteg lehetőség nyílt meg az egységesüléssel, és ez mind az Európa-projektnek köszönhető.
Igen, de sokak szerint ez a projekt épp szétesőben van.
A történelem hullámokban halad. Vannak progresszív szakaszok, aztán mindig jön egy visszacsapás. Sokan megijednek a túl gyors változástól, ennek hatására pedig a párbeszéd is befagyhat egy kis időre. A mi dolgunk művészeti szervezetként az, hogy ilyenkor újraélesszük ezt és összehozzuk az embereket. Szerintem a kommunikáció a legfontosabb. Ha szóba állunk egymással, előbb-utóbb megoldást is találunk a problémákra. Én nagyon hiszek az egységes Európában. Persze most sokan megkérdőjelezik, de szerintem ez csak egy hullámvölgy, ami után jön a következő felívelés.
A 24.hu-t kiadó Centrál Médiacsoport a Budapesti Fesztiválzenekar egyik támogatója
