Kultúra

Őcsényi konfliktus – Fischer Iván csodát ígér

Bízik a zene terápiás jellegében.

A világhírű Budapesti Fesztiválzenekar igazgatóját nagyon elszomorította az, ami Őcsényben történt. Az, hogy emberek ennyire tudnak félni és az, hogy ilyen gyűlölettel fordulnak az odalátogató szerencsétlen menekült családok felé.

Ezért közösségi oldalán Fischer Iván meghívta a kisgyerekes menekülteket, illetve az őcsényieket is együtt egy Kakaókoncertre. Azt gondolja, ha közösen hallgatják meg a koncertet,

akkor csoda történhet. Azért is mondom ezt, mert évek óta azon dolgozom, hogy Magyarország jó hírét öregbítsem a világon – és nem szeretnék erről a célról lemondani.

A Budapesti Fesztiválzenekar október 22-én tartja immár hagyományos – több mint két évtizedes múltra visszatekintő – Kakaókoncertjét, amelynek helyszíne általában a zenekar próbaterme.

Fischer Iván vallja, hogy a világon felgyülemlett gazdagságot előbb-utóbb meg kell osztani a szegényebbekkel. Ennek az átrendeződésnek egy kis visszaesésében vagyunk most, mert a kiváltságosok védik a kiváltságaikat, de ő derűlátó.

fischer iván (fischer iván, budapesti fesztiválzenekar, )
Fischer Iván: „Biztos látogatnám, narancsot vinnék neki a börtönbe”
A világ leghírhedtebb nőcsábászáról és arról beszél, miért fontos az ösztön és az azt fékező kultúra harca.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Britta Pedersen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik