Trianon, ’56, a Rákosi és Kádár-korszak, az orosz katonák rémtettei, az internálások, a kulákosítás, az erőszakos kollektivizálás, az ügynökmúlt – csupa olyan téma, melyekről még a rendszerváltást követően sem alakult ki valódi párbeszéd itthon. Politikai diskurzusokban persze gyakorta előkerülnek, de nyílt beszéd nem alakul ki róluk, ezért is fontos Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmje.
A rendező eddig a Napló-trilógiával, a Nagy Imre halálát körbejáró A temetetlen halottal vagy az Utolsó jelentés Annáról című filmjeivel is igyekezett mindent megtenni, hogy ezeket az árkokat betemesse, és legújabb alkotásával, a két idősíkon futó családtörténeten keresztül is ugyanezt teszi, amely primer szinten egy egymástól elidegenedett anya és lánya kapcsolatának mélységeit boncolgatja, miközben történelmi tablót tart, különösen erős felvetésekkel.
A két nő külön él egymástól, Olga (Tóth Ildikó) sikeres ügyvédként Bécsben dolgozik, míg Mária (Törőcsik Mari) egy vidéki kis faluban. A város/falu örök ellentéte tehát egy külföld/Magyarország szembeállítással van súlyosbítva, majd fokozatosan derül ki, miért is alakult így anya és gyermeke sorsa. A fordulópontot Mária rohama és kómája jelenti, ami miatt lánya hazajön, közben pedig nyomozni kezd, hogy a kórházba kerülést megelőzően érkezett levél miként befolyásolta anyja egészségi állapotát.
Számos olyan momentum van a filmben (nem fogom felsorolni, nyugi), amit ha tételesen leírnék, egyesével kéne felszisszenni rajtuk, viszont ahogy egymás mellé vannak pakolva, amiatt az egész nem működik. A drámai pillanatok nem érnek igazán célt, az interpretáció döcögős, a múlt és jelen-szál nem koherens, és ezzel a már Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotása is küzdött tavaly.
Mészáros Márta 86 évesen amilyen aktív, amilyen friss, a filmje annyira régimódi és avitt, szó legrosszabb értelmében. És nem is a lassúságával van baj, mert a téma nem vár el kapkodó, összesűrített történetmesélést, a folyamatok hosszú távú következményein van a fő hangsúly. Az viszont komolyabb probléma, hogy az események hiába vannak hatással több emberre, több generációban, igazán senki sem kerül olyan közel a nézőhöz, hogy karakterdrámájuk igazán katartikus legyen.
Minden tiszteletem Mészáros Mártáé, egész munkássága bizonyítja, fontos alkotóról van szó, viszont az Aurora Borealis nem egy olyan jelenettel bír, amit főiskolai alkotásokból egész biztosan kivágatna. A család legfiatalabb tagja például rendkívül didaktikus és erőltetett jelenetben találkozik a velünk élő múlttal, a főszereplő Olga meztelen fürdőzése is teljesen indokolatlan (egy vizuális hasonlóságot leszámítva) és a film utolsó képe is teljesen funkció nélküli.
Aurora Borealis – Északi fény. Magyar dráma, 104 perc, 2017.
