Kultúra

A Hóember az új kedvenc a magyar mozikban

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 10. 16. 16:50

Nem sokon múlott, de a Jo Nesbø regényéből készült kriminek sikerült lenyomnia a Szárnyas fejvadász 2049-et.
Korábban a témában:

Akárcsak a tengerentúlon, úgy hazánkban is elveszítette a bajnoki címet a Szárnyas fejvadász 2049, amely a Filmforgalmazók Egyesülete által közzétett adatok alapján a hétvégén 38,9 millió forintot gyűjtött – nagyjából a felét annak, amennyit a debütálásakor. Ez a visszaesés éppen elég volt a frissen érkezett Hóembernek, amely 44,5 milliót termelt a nyitóhétvégéjén és így a bevételi toplista élén landolt.

Egy cuki kismacskától is előbb rémülünk halálra, mint a gyilkos hóembertől
A rejtélyes oslói sorozatgyilkos legnagyobb áldozata maga a néző.

Mostanára már szintén visszavett a trónt két hete elveszítő Kingsman: Az Aranykör, amely 19 millióval azért még mindig felfért a dobogóra, maga mögött tartva a múlt hét másik két premierfilmjét. A HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják című történelmi dráma, illetve a My Little Pony – A film című mese csaknem egyformán teljesítve, 14,7 és 14,5 millióval a negyedik és az ötödik helyen futottak be.

A három premierfilmnek hála ezúttal sem maradtunk kiesők nélkül: a múlt héthez képest az Óriásláb fia, a Tulipánláz és a Sokkal több mint testőr búcsúzott a bevételi TOP 10-től.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (október 12. – október 15.):

1. Hóember – Hétvégi bevétel: 44,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 31.714 néző. Teljes bevétel: 44,5 millió forint. Össznézőszám: 31.714 néző.
2. Szárnyas fejvadász 2049 – Hétvégi bevétel: 38,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 24.469 néző. Teljes bevétel: 129,9 millió forint. Össznézőszám: 82.786 néző.
3. Kingsman: Az aranykör – Hétvégi bevétel: 19,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 12.966 néző. Teljes bevétel: 198,4 millió forint. Össznézőszám: 140.670 néző.
4. HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják – Hétvégi bevétel: 14,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 10.043 néző. Teljes bevétel: 14,7 millió forint. Össznézőszám: 10.0434 néző.
5. My Little Pony – A film – Hétvégi bevétel: 14,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.259 néző. Teljes bevétel: 14,5 millió forint. Össznézőszám: 11.259néző.
6. AZ – Hétvégi bevétel: 9,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.738 néző. Teljes bevétel: 405,9 millió forint. Össznézőszám: 289.043 néző.
7. Egyenesen át – Hétvégi bevétel: 7,75 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.499 néző. Teljes bevétel: 56,6 millió forint. Össznézőszám: 41.116 néző.
8. Barry Seal: A beszállító – Hétvégi bevétel: 7,74 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.205 néző. Teljes bevétel: 214,3 millió forint. Össznézőszám: 149.425 néző.
9. A LEGO Ninjago film – Hétvégi bevétel: 7,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.522 néző. Teljes bevétel: 73,7 millió forint. Össznézőszám: 55.233 néző.
10. Újra otthon – Hétvégi bevétel: 6,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.825 néző. Teljes bevétel: 83,7 millió forint. Össznézőszám: 61.147 néző.

Kiemelt kép: Universal Pictures
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.