Kultúra

Nem ússzuk meg: jön a Pappa Pia második része

A zenés vígjáték egyik producere árulta el, hogy már tervezik a folytatást.

Augusztus 15-én került a mozikba a Csupó Gábor rendezte Pappa Pia, amely három hét leforgása alatt

máris több, mint 210 millió forintot termelt a kasszáknál.Magyarán hiába borította ki a kritikusokat és hiába is intették tőle óvva a nézőket, ezidáig 160 ezren váltottak rá jegyet, ennél fogva nem is meglepő a Bors értesülése, miszerint már tervezik a folytatást.

Valóban tervezzük a Pappa Pia 2-t. Még nagyon kezdeti szakaszban járunk, például nem tudjuk, hogy a mostani sztorit folytatjuk-e, és azt sem, hogy Csupó Gábor lesz-e ismét a rendező.

– mondta a Borsnak Tőzsér Attila producer.

A Pappa Pia nem csak a címével emeli új szintre a gagyit
Gálvölgyi Show-ból átemelt poénok, szalagavatókat idéző koreográfiák, borzalmas színészi alakítások. Felejts el mindent, amit a rossz vígjátékokról gondoltál. Kritika.

A Filmalap egymilliárd forintos támogatásával készült zenés vígjátékban (előzetes) Szabó Kimmel Tamás, Stohl András és Nagy Feró játsszák a főszerepeket. A ’70-es és a ’80-as évek slágereinek újrahangszerelt változataival készült produkciót továbbra is országszerte vetítik a mozikban és a nagy érdeklődés nyomán feltehetően további tízezrek fognak beülni rá, így aztán még a 300 milliót is elérheti majd az összbevétele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik