Kultúra

Vince Vaughn bekeményít és puszta kézzel szétver egy autót

A Brawl in Cell Block 99 című filmjében, amely egy kiégett bokszolóként rossz útra térő fazonról fog szólni. Trailer.

Korábban is láthattuk már párszor komolyabb szerepben is az inkább vígjátékszínészként számon tartott Vince Vaughnt, azonban a napokban kijött első előzetes alapján a Brawl in Cell Block 99 (kb. Bunyó a 99-es börtönblokkban) című akcióthriller ígérkezik karrierje egyik legkeményebb filmjének.

A Csontok és skalpok című 2015-ös westernhorrorral berobbant S. Craig Zahler írta és rendezi a filmet, amelynek hőse Bradley Thomas (Vaughn), a kiégett bunyós, aki miután autószerelőként is elveszíti a munkáját, úgy dönt, ismét hasznosítja bokszolói tudományát és beáll verőembernek egy helyi drogdílerhez. Igen ám, csakhogy miután belekeveredik egy, a rendőrökkel vívott tűzharcba, rövid úton a sitten fogja találni magát, ahol aztán a helyi nagymenők kereszttüzében szintén verőemberként lesz kénytelen érvényesülni, amellyel valóságos csatatérré változtatja a címben is megénekelt 99-es blokkot.

A főszerepében igencsak meggyőzőnek tűnő Vaughn mellett a Dexterrel ismertté vált Jennifer Carpenter, továbbá Don Johnson és Udo Kier játszik még a filmben, amelyet szeptemberben a velencei és a torontói filmfesztiválon is bemutatnak. Mozis forgalmazásba október 6-án fog kerülni az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik