1. Baby, akit senki nem ültethet a sarokba
Elsőre a Dirty dancing sem tűnik másnak, mint a milliomodik romantikus sztorinak, amiben a „semmikülönös” csaj elcsípi a szívdöglesztő díszhímet – ami kissé ősdisney-s, ennek megfelelően kissé szexista, a női ambíciókat a kívánatos férfi megszerzésében maximálva. De ha kicsit közelebbről megnézzük a filmet, akkor el kell ismernünk, hogy ennél sokkal összetettebb, életszerűbb, és nem utolsósorban kevésbé elnyomó az a történet, ami itt kibontakozik. Először is Baby csak látszólag penészvirág, valójában nagyon is Babynek ezek a pozitív tulajdonságai ráadásul alighanem születésétől kezdve megvannak – hiszen az apuci pici lánya szerep nála is stimmel, és a nővérén láttuk, hogy abból egészen más is kisülhet. Baby mindezeken túl idealista, aki hisz a világ jobbá tételében, és ezért tenni sem rest: igazi harcos, aki nem adja fel, és ezt képviseli kifelé is, ezt tanítja meg a sokat látott Johnnynak is. Ráadásul az is igen friss filmes példa, hogy – szemben például a Grease-ben látottakkal – Babynek nem kell teljességgel kifordulnia önmagából ahhoz, hogy az áhított férfi beleszeressen, változik, persze, kicsit felnő és megtalálja a saját hangját, de azért önmaga marad. Szokatlanul modern nőképet mutat tehát a film – ami nem meglepő, hiszen a film írója és producere is nő.
2. Vannak emberek, aki számítanak, és vannak, akik nem
A Dirty Dancing azzal együtt, hogy igazi nyári romantikus mozi, szokatlanul mély üzenetet hordoz a társadalmi egyenlőtlenségekről, amelyet az egyik, nem túl szimpatikus szereplő fogalmaz meg a közcímben jelölt módon. Leegyszerűsítve ugyan, de azért megjelenik, hogy mennyire más életet élnek a több generáció óta a Borostyánliga egyetemeire járó gazdagok és a munkásosztály tagjai. Kapunk persze azért a tipikus szegény-romantikából is, a gazdagok mind unalmas, irritáló, vértelen alakok, míg a táncosok képviselte munkások életteli, tisztaszívű, szimpatikus figurák. Ennél fontosabb, hogy a film megmutatja, mennyire hipokriták tudnak lenni a jólétben élők, akik Baby ebben is ellenpólus, hisz a fejlődő országok gazdaságáról tanul, és egy percig sem veszi be ezt az elitista maszlagot. Fun fact: nem csak a sztori, maga a produkció is elég tökös volt, ugyanis, hogy benne maradhasson a titkos, házi praktikákkal elvégzett abortuszról szóló jelenet a filmben, a film inkább lemondott egy szponzorról.
3. A csúcspont, ami nem csúcspont
A film egyik óriási húzása a false climax néven ismert írói eszköz alkalmazása, amikor is az események csúcspontjának hitt jelenet végül mégsem bizonyul csúcspontnak. Itt ugye a várva várt táncjelenet ez a pont, amikor a tipikus – és a közönség által várt – történés az lett volna, ha Baby hibátlanul megcsinálja az ominózus ugrást, az egész tánc tökéletes, és a páros mindenkit lemos a színpadról a produkcióval, majd, szinte még ott, a színpadon egyből össze is jönnek. Mint tudjuk, nem ez történt, sőt, a másik tipikus kimenet, a drámai elrohanás könnyek közepette sem történik meg, hanem úgy, ahogy volt, a rontás után is ment tovább a tánc, és az összes többi esemény is szép sorjában folytatódott – így tudott a tényleges érzelmi csúcspont még nagyobbat ütni, ahogy az is, amikor Babynek a zárójelenetben végül gond nélkül sikerült az ugrás. Kész, instant könnyek.
4. A férfi főhős, aki egy csípőhullámmal generációkat indított be
Persze, Baby csodás. De hiába lenne az, ha a film férfi főszereplője egy semmitmondó kis mitugrász lenne, akinek egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy ügyesen termel tesztoszteront a teste. Johnny Castle nem ilyen, ő azon kevés férfi főhősök egyike, aki szerepe szerint nem csak szexi, hanem érzékeny is, és az erős, dögös szívrabló imidzsen túl azt is megmutatja, hogy a férfi néha esendő, és reményvesztett, és hogy az élet attól még, hogy van hozzá erős váll, azért bőséggel tudja pakolni a terheket. Ehhez persze kellett Patrick Swayze alakítása is, aki kicsit saját magát is alakította a filmben, hisz egy balerina és egy cowboy gyermekeként maga is tudta, hogy milyen, ha férfi táncosként kell egy velejéig macsó redneckekkel teli közegben helytállni. Így a két világ közötti feszültséget is ugyanolyan hitelesen tudta megmutatni, mint azt, hogyan kell megfelelő módon tekerni a csípőt. Ez utóbbival ráadásul összehozta a generációkat: ugyanúgy beindult tőle a nyálelválasztása tiniknek és nagymamáknak egyaránt.
5. Az a bizonyos piszkos tánc
Oké, hogy izgalmasak, sokrétűek a főszereplők, hogy finom társadalomkritikai él fűszerezi a tündérmese-jellegű sztorit, ahol mindenki megkapja, ami jár, és a világ rendje helyreáll, de azért, ha egy táncos filmben gyenge a zene, és főleg ha lapos a tánc, akkor a kutya nem fogja megnézni a sokrétű főszereplőket meg az okos-cuki történetet, és mindenki mehet vissza a balettba ugrálni. Itt viszont a zenék dögösek, a táncjelenetek pedig fülledtek és érzelmesek, főleg ha a táncosok bulijára gondolunk. Oké, maga Baby kétségkívül messziről indult, és fantasztikusan béna volt, ám szép lassan, türelemmel Johnny ki tudta belőle hozni a táncistennőt úgy, hogy azért még hihető maradt a fejlődés mértéke, nem kezdett el leszúrt Rittbergereket szórni félálomban. Mindezt ráadásul az egyik legjobban sikerült „miből lesz a cserebogár” montázsban nézhettük végig, mely klip azért is zseniális, mert amellett, hogy hihetően bemutatta az idő múlásával egyre ügyesedő Babyt, akinek közben a nőisége is fokozatosan felébredt, de a két főhős közeledésének kibontakozását is látni engedte – ráadásul elérte, hogy szexinek lássunk egy pár fehér tornacipőt.
