Úgy fest tehát, hogy a rendhagyó keddi premiernap meghozta hatását, hiszen már a hétvége előtt felpörgött a zenés produkció. Pedig a hazai kritikusoknak enyhén szólva sem jött be.
A Szabó Kimmel Tamás, Stohl András, Nagy Feró és Ostorházi Bernadett főszereplésével, illetve a ’70-es és a ’80-as évek slágereinek újrahangszerelt változataival készült musical-vígjáték nagyon érdekli a nézőket: a mozik hétköznap is telt házzal játsszák, a Balaton környéki kertmozikban pedig még a pótszékezés szokása is visszatért, akkora az érdeklődés.