Kultúra

Csonttörő bunyókkal hergel a Védelmezők végső előzetese

A héten startol a szuperhőscsapat sorozata, amely tele lesz parádés akciójelenetekkel.

Már csak napok kérdése és felkerül a Netflixre az online videostreaming-szolgáltató idei egyik legnagyobb dobásának beharangozott The Defenders, vagyis a Védelmezők minisorozata, amely a már külön-külön saját szériával rendelkező Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist négyesét gyúrja egy csapattá.

A kvartett közös produkciójához az elmúlt hetekben/hónapokban érkezett pár zúzós kedvcsináló, mígnem most itt a finisben kijött a harmadik, egyben utolsó trailer, amely ugyan alig másfél perces, de az akciók és a poénos pillanatok terén legalább olyan meggyőző, mint a Comic-Conon debütált legutóbbi előzetes.

A széria kapcsán már korábban kiderült, hogy a nagyszerű Sigourney Weaver fogja játszani a Védelmezők közös ellenségévé váló főgonoszt: bizonyos Alexandrát, aki egyéb harcosok mellett még a Daredevil második évadában bemutatkozott és a végén elhalálozott Elektrát (Elodie Yung) is fel fogja támasztani.

A fiatal amazon mellett a múltban őt és Fenegyereket (Charlie Cox) is mentoráló Stick (Scott Glenn) is vissza fog térni, jóllehet ő nem a gonoszokhoz, hanem a vak tanítványával szövetkező Jessica Jones (Krysten Ritter), Luke Cage (Mike Colter) és Vasököl (Finn Jones) csapatát fogja támogatni.

A roppant ígéretes The Defenders augusztus 18-án, azaz pénteken fog elérhetővé válni a Netflixen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik