Kultúra

Will Smith zsaruként száll szembe a tündékkel és az orkokkal

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2017. 07. 21. 11:15

A Netflix-féle Bright című akciófilm és fantasyben, amelynek megérkezett a mozgalmas első előzetese.
Korábban a témában:

Egészen zseniális koncepciójú filmmel készül ismét nagyot dobbantani a Netflix: a Bright az akciófilm, a krimi és a fantasy és zsarus haverfimek műfajainak sajátos keveréke lesz. Ráadásul nem akármilyen stábot szedtek össze az alkotás tető alá hozásához, ugyanis rendezni az akcióthrillerekhez nagyon értő David Ayer rendezi, míg a főszerepeket Will Smith és Joel Edgerton játsszák.

A most zajló San Diego-i Comic-Conon bemutatott első előzetes alapján egyszerre lesz izgalmas, látványos és ötletes a Bright, amely egy olyan párhuzamos dimenzióban játszódik, ahol a mesékből ismert mágikus teremtmények részei a világnak. Ennek köszönhetően fordulhat elő az is, hogy a Los Angeles-i rendőrség kötelékében egy ember, Scott Ward (Smith) és egy ork, Nick Jakoby (Edgerton) társak lehetnek, még akkor is, ha igazából nem jönnek ki túl jól. A furcsának tűnő páros aztán egyik éjszakai műszakja során megment majd egy tünde lányt (Noomi Rapace), akiről hamar kiderül, hogy olyan nagy hatalmú relikvia van a birtokában, amely rossz kezekbe jutva elpusztíthat mindent és mindenkit.

A már említettek mellett Edgar Ramirez, Lucy Fry, Ike Barinholtz, Jay Hernandez, Andrea Nevado és Kenneth Choi játszik még a produkcióban. A David Ayer és Max Landis filmötlete és közös forgatókönyve alapján készülő Bright december 22-én fog elérhetővé válni a Netflixen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Takaréklángon pislákol az országos tüntetés

Kommentek

Kecskemét, 2018. június 14.
Az elsőrendű vádlott L. S. az ellene és tizenhárom társa ellen emberölés, embercsempészés, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2018. június 14-én. Első fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.