A seregszemle július 2-11. között 14 helyszínen 44 filmet vonultatott fel, melyek 4 kontinensről érkeztek.
A filmkritikusokból álló zsűri indoklásában kiemelte, hogy az 1945
Westernfilmeket idéző fekete-fehér képei már a kezdettől fogva lebilincselik a nézőt. Már most úgy érezzük, hogy ez a film a nagy klasszikusok közé kerül.
Török Ferenc filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása rendkívül erős színészgárdát vonultat fel: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter alakítják a fontosabb szerepeket.
A görög tragédiákat idéző, mindössze néhány óra leforgása alatt játszódó dráma (előzetes) helyszíne egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol ezen a napon mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül.
Török Ferenc alkotása világszerte sikerrel szerepel a filmfesztiválokon, korábban közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanic-on is, műsorra tűzte a nagy presztízsű 70. Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál. A napokban kezdődő rangos Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába és a San Francisco-i fesztiválra is meghívást kapott, mi több a régió vezető nyári filmfesztiváljai is bemutatják: a szomszédos Palicson és a lengyelországi Wroclawban a „New Horizons” filmfesztiválon is műsoron lesz.
Az 1945-öt idehaza április óta 30 ezren nézték meg, és továbbra is műsoron van a hazai mozikban.