Kultúra

Szinkronnal még parább az új Egyenesen át trailere

Noha az továbbra is rejtély, hogy mit hoznak magukkal a túlvilágról a halállal flörtölő orvostanhallgatók.

1990-ben mutatták be a Kiefer Sutherland, Julia Roberts és Kevin Bacon alkotta szereplőgárdával készült Egyeneset át (Flatliners) című horrorba hajló thrillert, amely idén különös folytatásfélét/feldolgozást kap, ugyanis az új Flatliners nem teljesen remake lesz. Ezt bizonyítja az is, hogy az eredetiből a Sutherland által megformált Nelson is fel fog bukkanni benne, méghozzá ismét Sutherland alakításában.

A júniusban megjelentés immár magyarul is nézhető előzetes alapján nem hoz majd sok újdonságot a 2017-es Egyenesen át, amelyben ismét vakmerő orvostanhallgatók fognak kísérletezni azzal, hogy néhány percre megöletik magukat egymással. Igen ám, csakhogy a halál utáni rejtélyes életből aztán ők is olyan borzalmas entitásokat fognak visszahozni magukkal, amelyeket jobb lett volna békén hagyni.

A főszereplőket az Oscarra is jelölt Ellen Page, a legutóbb a Zsivány Egyesben vitézkedő Diego Luna, továbbá Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemons fogják játszani a horrorba hajló thrillerben.

A svéd Niels Arden Oplev rendezésében készülő Egyenesen át egy nappal az amerikai bemutató előtt: szeptember 28-án fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik