Vannak olyan helyzetek az életben, amikor végig kell gondolni, hogy hogyan tovább.
– fogalmazott Vári Éva az MTI-nek adott interjújában. A Pécsett élő színésznő, aki Budapesten csak a színházi fellépések miatt bérel lakást, elárulta: rájött, hogy a két lakás fenntartása gyakorlatilag az egész keresetét elviszi.
Végig kellett gondolnom azt a fájdalmas dolgot, hogy mit jelent, ha abbahagyom a hivatásomat. Emellett azt is gondolom, hogy felelősséggel tartozom a szakmámnak, a közönségnek és magamnak is azzal, hogy milyen mentális állapotban állok ki a színpadra. Amikor azt érzem, hogy többször vagyok fáradt, mint nem, amikor az embernek már olyan félelmei vannak, hogy eszébe jut-e a szöveg, akkor abba kell hagyni.
Vári Éva 1958-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, majd 1963-tól 1992-ig a pécsi Nemzeti Színház, 1993-től a Budapesti Kamaraszínház tagja volt annak 2012-es megszűnéséig. Prózai szerepeiben drámai képességével, a zenés darabokban hangjával ért el sikereket. Kiemelkedő volt Edith Piaf-alakítása, továbbá Orbánné megformálás a Macskajátékban, Martha szerepe a Nem félünk a farkastól című darabban, vagy a Rose című monodrámában.
1973-tól több játékfilmben is szerepelt, köztük a Sose halunk meg és a Csaó, Bambino című alkotásban, 2004-től 2010-ig állandó szereplője volt az Életképek című teleregénynek. Színészi munkásságát 1984-ben Jászai Mari-díjjal, 1995-ben az országos színházi találkozó díjával, 1989-ben érdemes, 2003-ban kiváló művész címmel ismerték el, temperamentumos, drámai erővel megformált alakításaiért, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi életútjáért 2009-ben Kossuth-díjat kapott.
Sok mindentől kell elbúcsúznom Budapesten, sok jó kollégám volt, akikkel szerettem együtt játszani. Szerettem ezt a várost, szerettem itt élni, de szeretem Pécset is, ahol 1963-tól éltem, oda költözöm vissza, mert szeretem a hangulatát, szeretem azt, hogy élhető, kultúrváros
– mondta. Vári Éva felidézte, hogy 52 évesen szerződött Budapestre, ami bár merész húzásnak tűnt, úgy érezte nincs veszíteni valója.
Gondoltam, ha nem lesz siker, legfeljebb hazakullogok. De szerencsém volt a szerepekkel és a kollégákkal is
– emlékezett vissza. Elmesélte, hogy még a Budapesti Kamaraszínházban kezdte el játszani A hölgy fecseg és nyomoz című darabot, amelyben Alice-t, a vénkisasszonyt, egy jegyzői iroda régi alkalmazottját alakítja. A nő egy nap főnökét hátában késsel, holtan találja az íróasztal mellett. Megérkezik a Gálvölgyi János által megformált, náthás Grandin felügyelő, akinek betegségén és a nyomozati munka nehézségein felül még az önjelölt nyomozónak álló Alice kisasszonnyal is meg kell küzdenie.
Elmondta, hogy a Játékszín “külön fejezete az életének”. Miután Németh Kristóf és Bank Tamás megvásárolta és magánszínházzá alakította a bezárt Játékszínt, elsőként A hölgy fecseg és nyomoz című darabot állították színpadra, amelyet pénteken 105. alkalommal játszanak.
Azért a szívem szakad meg, hogy itt hagyom azokat a kollégáimat, akikkel nagyon szerettem együtt játszani, Gálvölgyi Jánost, Lévay Viktóriát, Csonka Andrást, Szőlőskei Timeát, Dózsa Zoltánt, Gilicze Mártát, Kocsó Gábort és Szilágyi Tibort, az előadás rendezőjét. Nélkülük nem lennék olyan a darabban, amilyen lettem.
Pályájára, szerepeire szívesen emlékszik vissza, és nincs megvalósulatlan szerepálma sem.
Ahogy Piaf is mondta, nem bánok semmit sem, ez volt a pályám, és egyébként ha bánnám sem történne semmi. Azon szeretnék gondolkodni, hogy holnap mi lesz, és hogy a mai napot tisztességesen megéljem.
Úgy vélte, egy színész a szerepei által válik azzá aki, azon keresztül, hogy miket játszik, nagyon sok minden lelepleződik róla. Piaf megformálásának például nagy lelki teherrel kezdett neki, mert úgy érezte, hogy mindenkinek van egy képe róla, hiszen kortárs volt, megkerülhetetlen figura. Nem akarta illusztrálni, vagy úgy énekelni ahogy ő, inkább a lényegét szerette volna megfogni, megmutatni, hogy ki is maga Piaf.
Nekem a sanzonjain keresztül sikerült. Sokáig a próbákon nem mertem énekelni, de emlékszem arra a napra, amikor a Nem bánok semmit sem című dalát először énekeltem el. Emlékszem, milyen csend volt, a kollégáim is csak álltak, nem szólaltak meg. Akkor sikerült megéreznem a ‘Kis Veréb’ lényegét, az egész életen át tartó vágyát arra, hogy elfogadják, hogy szeressék, és talán sikerült megmutatnom azt is, hogy mennyi fájdalmon ment keresztül ahhoz, hogy a világ egyik legismertebb énekese legyen.
A színésznő elmondta, hogy az elkövetkező időben elsősorban a pihenésre fog koncentrálni, de nem zárkózik el egy-egy alkalmi felkéréstől sem. Miként hangsúlyozta
Úgy elment mellettem az élet, hogy igaziból mélységében dolgokat nem éltem meg. Most megérett bennem az az igény, hogy magamra figyeljek.
