Kultúra

Csuja Imre tart a nyári szünettől

Lábon kihordta az agyvérzését, de minden évad végén meghal egy kicsit. Szerinte ezzel minden színész így van, csak ő be is vallja.

Az InfoRádióban az Örkény Színház tagja azt mondja, amikor véget ér az évad, akkor persze leesik az ember szívéről a nagy kő, de picit meg is hal a színész. Ő legalábbis így éli meg ezt. Meg azt is, ha egy előadást levesznek a műsorról.

Mindig megijedek a nyári szünettől, hogy tudom-e majd ezen a jól begyakorolt módon, jó értelemben vett rutinnal felszerelkezve folytatni majd szeptemberben. Szerintem ezt mindenki így érzi, csak én be is vallom. A nyáron bizony karban kell tartani a szövegtudást, melegen kell tartani, mint a töltött káposztát, hogyha folyamatosan jönnek a vendégek, akkor mindig legyen forró töltött káposzta.

Csuja Imre nyáron is dolgozik, játszik a Valami Amerika folytatásában, és iszonyú szerencsés fickónak tartja magát, mert ’96 óta minden nyáron forgathatott, egyet vagy kettőt. Most úgy érzi, a színházában is megtalálta a helyét, onnan akar nyugdíjba menni.

Örkény egyébként mintha róla írta volna azt az egypercesét, amelyben a színész délután meghal, de este az előadást végigjátssza. Néhány évvel ezelőtti agyvérzésénél ő is ott akarta hagyni a kórházat az Ady-bemutató miatt, de a főorvos megfenyegette, tíz napig infúzión volt, szerencsésen megúszta és azóta minden rendben. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik