Kultúra

Gyengén nyitott, de így is bajnok a Transformers 5

Az utolsó lovagnak a várakozásokat alulmúló teljesítménnyel is sikerült legyőznie a Verdákat.

Ahogyan arra számítani lehetett, az amerikai kasszasikerlista első helyén debütált a Transformers: Az utolsó lovag, jóllehet “csupán” 45,3 millió dollárért váltottak rá jegyet a hétvégén. Ez ugyan a franchise korábbi részeihez képest gyenge kezdés, de az egy hete regnáló Verdák 3 lenyomásához bőven elég volt, ugyanis az animációs film 25,2 milliót termelt az elmúlt napokban.

A Transformers-mozikat gyártó Paramount stúdiónál nyilván többet vártak az ötödik résztől, különösen annak fényében, hogy Michael Bay előző kreációja: a Transformers: A kihalás kora hozta a legnagyobb bevételt 2014-ben. A franchise negyedik filmje akkoriban 1,087 milliárd dollárt termelt világszerte, igaz sikerét a kínaiak hatalmas érdeklődésének köszönhette. Feltehetően Az utolsó lovagot (előzetes itt) is az ázsiai mozis piac fogja megmenteni, ugyanis ott máris hatalmas siker a produkció: öt nap alatt 123,4 millió dollár értékben váltottak rá jegyet.

A tengerentúli toplista harmadik helyén egyébként az exbajnok Wonder Woman végzett: a negyedik hete futó film újabb 25,1 millió dollárt gyűjtött, amivel 318,4 millió dollárra növelte a hazai bevételét.

A hétvégi USA TOP 10 (június 23. – június 25.):

1. Transformers: Az utolsó lovag – Hétvégi bevétel: $45,3m. Összbevétel: $69,1m. Gyártási költség: $217m.
2. Verdák 3 – Hétvégi bevétel: $25,2m. Összbevétel: $99,8m. Gyártási költség: $175m.
3. Wonder Woman – Hétvégi bevétel: $25,1m. Összbevétel: $318,4m. Gyártási költség: $149m.
4. 47 Meters Down– Hétvégi bevétel: $7,4m. Összbevétel: $24,2m. Gyártási költség: $5m.
5. All Eyez on Me – Hétvégi bevétel: $5,9m. Összbevétel: $38,6m. Gyártási költség: $40m.
6. A múmia – Hétvégi bevétel: $5,8m. Összbevétel: $68,5m. Gyártási költség: $125m.
7. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja – Hétvégi bevétel: $5,2m. Összbevétel: $160,0m. Gyártási költség: $230m.
8. Csajok hajnalig – Hétvégi bevétel: $4,7m. Összbevétel: $17,6m. Gyártási költség: $20m.
9. Captain Underpants: The First Epic Movie – Hétvégi bevétel: $4,3m. Összbevétel: $65,7m. Gyártási költség: $38m.
10. A galaxis őrzői vol. 2. – Hétvégi bevétel: $3,0m. Összbevétel: $380,2m. Gyártási költség: $200m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik