Kultúra a világ egy fura hely

És azt tudta, hogy a baglyok is tudnak úszni?

Habár egyáltalán nem jókedvükben teszik.

Néhány évvel ezelőtt óriási feltűnést keltett az interneten az a videó, melyben egy amerikai uhu komótosan mellúszik a Michigan-tavon, miután megtámadta két vándorsólyom:

De mi történt itt? Miért úszna egy bagoly?

Rossz hírünk van: egyáltalán nem jókedvében teszi, bár a baglyok időnként azért vesznek egy fürdőt.

Egy ragadozó azonban más esetekben is a vízre kényszerítheti őket, ahol – jobb lehetőség híján – úsznak egyet, csak hogy megmeneküljenek. Ez azonban nem épp veszélytelen vállalkozás, hiszen tollazatuk külső rétege a madárfajok jó részének sokkal kevésbé vízhatlan.

Ezek az állatok természetesen korántsem nappali vadászok, így a fenti felvétel is nehezen megismételhető, hiszen kell hozzá egy, a nap közepére már kellően kimerült és kétségbeesett madár is, akinek mindenképp zsákmányra van szüksége a túléléshez. Ez persze nem jelenti azt, hogy hasonló esetekről nem léteznek felvételek – itt például egy, a vadonba visszaengedett macskabagoly csuklik a vízbe, és végül csak az állatmentők közbenjárásának köszönhetően éli túl az esést:

A legjobb felvétel azonban alig néhány héttel ezelőtt született: a Utah és Arizona határán húzódó Powell-tó egyik kanyonjában két túrázó talált rá az igen szűk patakban úszó, jó eséllyel a fészekből a vízbe esett amerikai uhura, aki még annyira fiatal volt, hogy a növés során hamar eltűnő pihék egy része is látszik rajta:

A baglyok a vízben természetesen teljesen kiszolgáltatottak, sőt, felszállni sem tudnak a víztükörről, hiszen nedves tollazattal képtelenek felemelkedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik