Kultúra

Jön a John Wick 3 – már idén elkezdhetik forgatni

És a rendező már azt is elárulta, hogy mely szereplők fognak garantáltan visszatérni a harmadik filmben.

Világszerte februárban került a mozikba a Keanu Reeves nagy visszatérőfilmjeként emlegetett és szélsebesen kultstátuszba emelkedett 2014-es John Wick folytatása: a John Wick: 2. felvonás, amelynek az elképesztő akciójeleneteivel sikerült még az első részt is felülmúlnia.

A John Wick 2 instant klasszikus akciómozi lesz
Keanu Reeves visszatért és még mindig nagyon menő. .John Wick: 2. felvonás. Kritika.

Miután a 40 millió dollárból forgatott sequel kétszer olyan jól teljesített a mozikban, mint az alapfilm és globálisan 168,8 milliót termelt, a gyártó Lionsgate nemrég zöld utat adott a harmadik résznek, amelyet ismét az elsőt társrendező, a másodikat pedig már egyedül levezénylő Chad Stahelski fog dirigálni.

A kaszkadőrből és harckoordinátorból lett rendező a napokban a Collider egyik munkatársával beszélgetve szolgált új infókkal a John Wick 3 (vagy esetleg John Wick: 3. felvonás) alakulásáról.

Jelenleg épp az írás kellős közepén vagyunk. Főleg azon múlik a forgatás startja, hogy milyen gyorsan tudjuk összeszedni magunkat. Úgy feltételezem, ha nem is az idei év végén, akkor legkésőbb jövő év elején elkezdjük majd forgatni.

– mondta Stahelski, aki azt is megerősítette, hogy a megállíthatatlan Wick szerepében kommandózó

Keanu Reeves már elvállalta a harmadik installációt is.

Ráadásul nem ő egyetlen, akinek már fix a visszatérése: a Winstont alakító Ian McShane és a filmekben általa vezetett Continental Hotel portását, Charont játszó Lance Reddick is benne lesz a John Wick 3-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik