Kultúra

Csak úgy hasít a mozikban A galaxis őrzői 2

A hétvégén sem a régi, sem az új kihívók nem tudták megszorongatni a Marvel sci-fijét.

A galaxis őrzői vol. 2., vagy szimplán csak A galaxis őrzői 2 már második hete verhetetlen az amerikai kasszasikerlistán. A héten debütáló produkciók közül az Arthur király: A kard legendája című új Guy Ritchie-film és az Ó, anyám! című vígjáték sem tudott még csak a közelébe sem érni a sci-finek.

Az Arthur király: A kard legendája a maga 14,7 millió dolláros nyitó hétvégéjével ugyan harmadikként debütált, azonban máris hatalmas bukásnak számít, hiszen a készítése kemény 175 millió dollárjába került a Warner Bros. stúdiónak. Akár százmilliós vagy annál is nagyobb veszteséget hozhat.

A történelmi kalandfilmet még az amerikai anyák napjára időzített Ó, anyám! is megelőzte a maga 17,5 millió dollárjával, ráadásul a komédia sokkal kevesebb pénzből, mindössze 42 millióból készült.

A galaxis őrzői 2 (előzetes itt) a második hétvégén 63 millió dollárt termelt, így Észak-Amerikában már 246,2 milliót, más országokban pedig 384,4 milliót gyűjtött, ezzel az összbevétele 630,6 millióra rúg.

A hétvégi USA TOP 10 (május 12. – május 14.):

1. A galaxis őrzői vol. 2. – Hétvégi bevétel: $63,0m. Összbevétel: $246,1m. Gyártási költség: $200m.
2. Ó, anyám! – Hétvégi bevétel: $17,5m. Összbevétel: $17,5m. Gyártási költség: $42m.
3. Arthur király: A kard legendája – Hétvégi bevétel: $14,7m. Összbevétel: $14,7m. Gyártási költség: $176m.
4. Halálos iramban 8 – Hétvégi bevétel: $5,3m. Összbevétel: $215,0m. Gyártási költség: $250m.
5. Bébi úr – Hétvégi bevétel: $4,6m. Összbevétel: $162,4m. Gyártási költség: $125m.
6. A szépség és a szörnyeteg – Hétvégi bevétel: $3,8m. Összbevétel: $493,2m. Gyártási költség: $160m.
7. Hogyan legyél latin szerető – Hétvégi bevétel: $3,7m. Összbevétel: $26,1m. Gyártási költség: $10m.
8. Lowriders – Hétvégi bevétel: $2,4m. Összbevétel: $2,4m. Gyártási költség: $10m.
9. A Kör – Hétvégi bevétel: $1,7m. Összbevétel: $18,9m. Gyártási költség: $18m.
10. Baahubali 2: The Conclusion – Hétvégi bevétel: $1,5m. Összbevétel: $18,9m. Gyártási költség: $15m.

Forrás: Box Office Mojo via MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik