Kultúra

Az idei Sziget látogatói a Dunán is bulizhatnak

Több mint ezer programot vonultat fel a 25. alkalommal megszervezett fesztivál.

52 országból érkeznek fellépők a több mint ezer programot felvonultató Sziget Fesztiválra – hangzott el a 25. alkalommal megszervezett fesztiválról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

„A 25. Sziget nem a múltról, hanem a jelenről és a jövőről fog szólni” – jelentette ki a főszervező, Gerendai Károly, aki emlékeztetett, hogy a feszhtivál egy baráti társaság hirtelen jött kezdeményezéséből indult 1993-ban. Az indulás évében 26 millió forint volt a fesztivál költségvetése és 43 ezren látogattak el a rendezvényre, idén már 6,3 milliárd forint a büdzsé, és elképzelhető a tavalyi 496 ezres látogatócsúcs felülmúlása is. Hozzátette: évente 80-85 ezer külföldi fordul meg a Szigeten.

A Szigetnek soha nem ment olyan jól, mint most, tavaly mégis úgy éreztem, a 25. évforduló jó apropó lesz számomra kilépni a napi operatív munkából, és átadni a stafétát

– mondta Gerendai, aki így folytatta: „A cég akkor lesz jobb, ha a szakemberek jobbak, mint én. Nekem egyre kevésbé van közöm ahhoz, ahogy a fesztivál mai közönsége gondolkodik.”

Megjegyezte, hogy már meghozta ezt a döntést, amikor tavaly megkezdődtek a tárgyalások a Providence Equity Partners amerikai befektetővel, amely idén év elején a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi, 70 százalékos tulajdonosa lett. „A befektető cég éppen olyan, amilyet elképzeltünk magunknak: a mi szakmai tapasztalataink felhasználásával biztosít lehetőséget a további bővülésre. Egyelőre még vizsgáljuk a célpiacokat, a lehetséges projekteket, a továbblépés iránya csak később körvonalazódik” – mondta.

Kádár Tamás cégvezető kiemelte: a Sziget változatlanul a szabadság, a sokszínűség, a tolerancia, a befogadás, a multikulturalitás értékét képviseli. „A látványt befolyásoló Art of Freedom nemzetközi pályázatra több száz építmény, szobor, installáció pályaműve érkezett szerte a világból.

A zöld program keretében a tervek szerint a vízhasználat jelentős részét idén ivóvíz helyett a Duna vizéből oldjuk meg.

Fontos előrelépés, hogy tavaly az összes begyűjtött hulladék 35 százalékát hasznosították újra, idén öt recycling centerben lehet hulladékokat ajándékokra cserélni” – magyarázta.

Kitért arra is, hogy a Sziget 2017-ben csatlakozott az Európai Fesztiválszövetség Take a Stand elnevezésű kezdeményezéséhez, amely szeretné meggyőzni a fesztiválozó közönséget a fiatalabb generációk kulcsszerepéről a jelen és a jövő közéletének formálásában.

Az idei, augusztus 9. és 16. közötti Sziget fellépői között lesz mások mellett

Pink, PJ Harvey, Wiz Khalifa, a Kasabian, a Chainsmokers, Jamie Cullum, a Kensington, DJ Shadow, a Bad Religion, a GusGus, az Interpol, Goran Bregovic, a Klezmatics és a Tamikrest,

valamint természetesen a teljes hazai élmezőny.

A nem zenei programok közül kiemelkedik a Nagy Utcaszínház, amelyet idén az argentin-spanyol Aerial Jockey Strada és a francia Collectif Arbuste társulat hoz el. A Cirque du Sziget sátra ezer férőhelyesre bővül, itt mutatják be műsorukat a Baross Imre Artistaképző tanulói, a spanyol Compania Vavel Circus, a kanadai Machine de Cirque, illetve a Cirque Alfonse. „Ezek és több más helyszín produkciója kifejezetten a Szigetre születik” – jegyezte meg Kardos József programigazgató.

A Színház- és Táncsátorban különlegesnek ígérkezik a francia Compaigne Käfig társulat Pixel című előadása, a Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon a kubai zongoravirtuóz, Jorge Luis Pacheco fellépése, a blues színpadot új helyszín váltja, a The Music Box, ahol énekes-dalszerzők lesznek láthatók és hallhatók, a Vándor Vurstliban a holland Mr. Image Theatre óriás rovarokkal árasztja el a fesztivál területét és itt lesz az indiai Circus Raj hagyományos cirkuszi produkciójával.

Mint elhangzott, új helyszín a Cardbordia sátor is, ahol kartondobozokból épülnek installációk, a Cine Concert programsorozat keretében némafilmeket vetítenek élő zenei kísérettel, a Magic Mirror sátorban a Limbo ausztrál társulat meghökkentő showja is várja az érdeklődőket.

Újdonság a Sziget 25 Cruisin séta- és partyhajó, amelyen napközben táncos városnézést lehet tenni a Dunán.

Technológiai újítás a fizetési rendszerben, hogy a Sziget applikáción keresztül díjtalanul lehet feltölteni a fesztiválkártyát, amihez rögtön a belépésnél, sorbanállás nélkül hozzá lehet jutni. Jelen lesz a Szigeten a legelterjedtebb globális üzenetküldő alkalmazás, a Viber is, amely Mission: Szitizen című küldetésével nyújt hasznos információkat a felhasználóknak a Szigetről. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik