Kultúra

Még 3 Deadpool-mozi jön, de az egyik nem csak róla fog szólni

Erről a nagy sikerű első után a második filmet is társíró Rhett Reese beszélt egy interjúban.
Korábban a témában:

Még novemberben röppent fel a hír, hogy az X-Men filmsorozat rebootolása mellett a kirobbanó sikerré váló Deadpoolt már tutira trilógiává akarja duzzasztani a mutánsmozikat gyártó 20th Century Fox, amely a majd valamikor a jövőben készülő Deadpool 3-at az X-Force nevű mutánsalakulat első mozijává formálná.

Mindezt azóta is így tudtuk, mígnem aztán a minap a Cinema Blendnek adott interjújában a Deadpoolt és a hamarosan forgó Deadpool 2-t is társíró, illetve produceráló Rhett Reese elárulta, hogy a Deadpool 3 és az X-Force-mozi nem egy, hanem két különböző produkció lesz:

Azt hiszem, a Deadpool 2 ki fog terjedni az X-Force felvezetésére is, amely első körben igazából afféle csapatépítés lesz. Ugyanakkor ez már lehetővé teszi majd a számunkra, hogy külön X-Force-mozit és külön Deadpool 3-at is csináljunk. Úgy gondolom, lesz lehetőségünk két eltérő utat követni. Az egyik az lesz, amelyen valami nagyobbat indítunk, a másik pedig az, amelyik kisebb és személyesebb.

– summázta a jelenlegi terveket Rheese, akinek nyilatkozatából lejön, hogy a jövőben legalább három olyan mozifilmre is számíthatunk, amelyben a roppant népszerűvé vált Deadpool is szerepelni fog.

A fentiek fényében nem véletlen, hogy a Deadpool 2 nagy újdonsága az a Kábel (Cable) lesz, aki a képregényekben az X-Force első vezére volt. A csapatot egyébként számos mutáns alkotta már az évek során, közülük is a legismertebbek Farkas Rozsomák, Angyal, Psziché, Küklopsz, Fantomex, Vihar, Kolosszus és az a Deadpool 2-ben ugyancsak bemutatkozó Domino, akit Zazie Beetz fog játszani.

A félig ember – félig gép Kábel és az X-Force tagjai a képregényekben. Fotó: Marvel

Beigazolódni látszik tehát az a tavaly óta terjedő pletyka, hogy az X-Men: Apokalipszis csúfos bukása után a jövőben inkább Deadpoolra építi majd a mutánsos filmeket a Fox. Ezen mondjuk nincs is mit csodálkozni, miután a tavaly februárban bemutatott Deadpool a mai napig globálisan 783,1 millió dollárt termelt és ezzel kiérdemelte a minden idők legprofitálóbb korhatáros szuperhősmozija címet.

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.