Kultúra

Megvan a Deadpool 2 új rendezője

A nagydumás mutáns második filmjét az észbontó akciójelenetek egyik mestere fogja levezényelni.

Még áprilisban vált hivatalossá, hogy a szuperhősmozi kirobbanó sikerének hála lesz Deadpool 2, amelyet a 20th Century Fox stúdió akkori bejelentése értelmében ugyanaz a kreatív csapat lett volna hivatott tető alá hozni, amelyik az alapfilmet is készítette. Ez azt jelentette, hogy a forgatókönyvet ismét a Rhett ReesePaul Wernick duó írja, a produkciót megint csak Tim Miller rendezi és az antihőst továbbra is Ryan Reynolds játssza. Igen ám, csakhogy a múlt hónapban borult a képlet, ugyanis Miller kiszállt a produkcióból, melynél fogva a Fox fejeseinek sürgősen új rendező után kellett nézniük.

Szemlátomást nem is húzták sokáig az időt és némi “castingolást” követően a választásuk a korábban kaszkadőrként, akciójelenetek koreográfusaként és számos akciófilmnél a második forgatási egység direktoraként dolgozó, majd 2014-ben

a John Wick társrendezőjeként befutott David Leitchre esett.

Associated Press
Associated Press

Leitch leigazolásának hírét a The Hollywood Reporter szállította, amely úgy értesült, hogy a nemrégiben beharangozott Deadpool 3 rendezője megint csak valaki más lesz, ugyanis a Foxnál azt találták ki, hogy mostantól minden Deadpool-mozit más rendezőre bíznak.

A következő években tehát már legalább két Deadpool-filmre számíthatunk a stúdiótól, amely az X-Men franchise spinoffjával új fejőstehénre tett szert és a pletykák szerint titkon nem két, de nem is három folytatást tervez. Ezen mondjuk nincs is mit csodálkozni, miután a februárban bemutatott Deadpool a mai napig globálisan 782,6 millió dollárt termelt és ezzel kiérdemelte a minden idők legprofitálóbb korhatáros szuperhősmozija címet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik