Kultúra

John Wick az élre lőtte magát a magyar mozikban

Simán verte A sötét ötven árnyalatát Keanu Reeves akcióparádéja, mellyel szemben A régi város már nem muzsikált olyan szépen a kasszáknál.

Ahogyan arra számítani is lehetett, két hét trónolás után mostanra bukta a magyar bevételi toplista első helyét A sötét ötven árnyalata, amelynek a John Wick: 2. felvonás már túlságosan is nagy falatot jelentett a hétvégén. A 2014-ben bemutatott és instant kultuszfilmmé avanzsált John Wick folyatása ugyan nem tarolt, de 66,7 millió forintot összeszedve könnyedén ugrott a mezőny élére, miután a másodiknak visszazáró mamipornó-sequel a maga 25,8 milliójával még csak feleannyit sem tudott összeszedni.

A bajnoki címért folytatott küzdelem helyett ezúttal a dobogó legalsó fokának megszerzése hozta a legszorosabb eredményt, ugyanis a végül harmadikként záró Lego Batman – A film 19,61 milliót gyűjtve mindössze 110 ezer forinttal szedett össze többet a vele szemben alulmaradó és így negyedikként befutó Pofoncsata című vígjátéknál. A hátsó traktusban pedig két új alkotást is felfedezhetünk: ezek egyike az éjjel két Oscarral kitüntetett A régi város (előzetes itt), mely 8 millió forinttal nyolcadikként nyitott, illetve a Tékasztorik című magyar vígjáték, amely 6 millióval még éppen elcsípte a toplista utolsó pozícióját.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (február 23. – február 26.):

1. John Wick: 2. felvonás – Hétvégi bevétel: 66,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 46.027 néző. Teljes bevétel: 66,7 millió forint. Össznézőszám: 46.027 néző.
2. A sötét ötven árnyalata – Hétvégi bevétel: 25,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 16.161 néző. Teljes bevétel: 322,7 millió forint. Össznézőszám: 238.344 néző.
3. Lego Batman – A film – Hétvégi bevétel: 19,61 millió forint. Hétvégi nézőszám: 14.518 néző. Teljes bevétel: 113,1 millió forint. Össznézőszám: 80.289 néző.
4. Pofoncsata – Hétvégi bevétel: 19,50 millió forint. Hétvégi nézőszám: 13.878 néző. Teljes bevétel: 57,1 millió forint. Össznézőszám: 40.372 néző.
5. Egy kutya négy élete – Hétvégi bevétel: 14,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 10.830 néző. Teljes bevétel: 157,7 millió forint. Össznézőszám: 118.801 néző.
6. Arany – Hétvégi bevétel: 11,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.442 néző. Teljes bevétel: 38,7 millió forint. Össznézőszám: 26.349 néző.
7. Az egészség ellenszere – Hétvégi bevétel: 11,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.102 néző. Teljes bevétel: 36,2 millió forint. Össznézőszám: 25.660 néző.
8. A régi város – Hétvégi bevétel: 8,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 5.393 néző. Teljes bevétel: 8,0 millió forint. Össznézőszám: 5.393 néző.
9. Széttörve – Hétvégi bevétel: 6,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.359 néző. Teljes bevétel: 227,5 millió forint. Össznézőszám: 163.494 néző.
10. Tékasztorik – Hétvégi bevétel: 6,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.030 néző. Teljes bevétel: 9,6 millió forint. Össznézőszám: 7.306 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik