Nem tudok nevetni egy jót, ha sajnálom Bridget Jonest

Bihari Viktóriát sok mindenért lehet szeretni. Őszinte, vagány, egy átlagos nő, akivel könnyen lehet azonosulni, de nem színész. Ez még nem gáz, csak akkor a forgatókönyv üssön, és vigye a hátán a stábot a rendező. Ott a Van valami furcsa és megmgyarázhatatlan tökéletes példája, hogy fillérekből is készülhet jó film, a főszereplő, Ferenczik Áron pedig szintén nem színész. A Tékasztorik sem amiatt nem az év vígjátéka, mert pár millióból készült, egyszerűen nem működnek Bihari posztjai a moziban, és a humora nem menti meg a történetet, az örök dilemmát, a csinos, de szaralak és az unalmas, pocakos, de rendes férfi között.

A Tékasztorik és Bihari Viktória tök jogosan népszerű. Egyrészt a 2010-ben indult blog már önmagában azért zseniális, mert egy videótéka van annyira szürreális helyszín, hogy érdekeljen egy teljesen átlagos, szingli nő élete. Bihari legnagyobb fegyvere az önirónia, ha elesel, nyugodtan röhögd ki magad, mást nem tehetsz. Így kezeli a problémáit, és ez rengeteg embernek segíthet,

aki inkább magának se vallja be, hogy magányos, vagy hogy esténként a kádban Tinderezik. 

Mert biztos ciki, és más nem csinál ilyesmit. Dehogynem, csak másban nincs elég erő ahhoz, hogy kibeszélje a nyomorát. Szóval az alapötlet szuper, de ez még messze nem azt jelenti, hogy a kiragadott jelenetek egy gyenge szálra fölhúzva megérnek 1 óra 40 percet.

Viku egy harmincas évei végén járó szingli, és nem azt mondja, amikor megkérdezik tőle, hogy miért vagy egyedül, hogy én akarom így, nem állok készen egy kapcsolatra,

hanem bevallja, hogy baszki, nem tudom, de szar.

Nem akarja ennyiben hagyni, Viku próbálkozik. Flörtöl a tékában, a neten próbálja elkerülni a perverzeket, de semmi. Csak egy féreg fogorvost halászott ki, aki legalább annyira unalmas, mint amennyire annak tűnik, a rendes palit bezzeg észre se vette. Klasszikus, meg vicces is, csak inkább megsajnáltam a főhőst, és nem tudtam azon se röhögni, hogy Csuja Imre faszos boltnak hívta a szex shopot, vagy amikor Bihari felkapta a kutyás maszkot a boltban, és Star Warsosat játszott egy dildóval. Szomorú volt az egész, és belegondoltam, hogy

filmen ezerszer szörnyűbb, mint leírva, hogy nincsenek igazán barátaim, nincs pasim se, egy tékában dolgozom, és a szüleimnél lakom.

És ez nem azért furcsa, mert az ilyesmit nem lehet humorral kezelni, sőt. Csak éppen Bihari bevállalta, hogy nem változtat a saját karakterén. Nem elég, hogy eljátszotta a főhőst, de  maradt Viku, hogy még véletlenül se lehessen elfelejteni,

hogy igen, ez róla szól, nem egy fiktív sztori fiktív drámákkal.

Most mondhatnám, hogy a Tékasztorik nem egy Bridget Jones, de az. Egy olcsóbb, magyar Bridget Jones. Ő is kissé szerencsétlen, de szerethető nő, aki lehet, hogy nem modellalkat, de a humora simán veri az átlagét. A karrier terén még nem értek a csúcsra, és láss csodát, odavannak a megbízhatatlan szarkupacokért, akik inkább a szexben hisznek, mint a kapcsolatban. Csak Bridget Jonesnak az a szerencséje, hogy a szarvasos pulcsitól Mr. Fritzherberten és a kilátástalan fagyievésen át jutunk el Mr. Darcyig. Látjuk a kissé béna Bridgetet, hogyan mászik ki a lehetetlen helyzetekből is, látjuk a magabiztos oldalát, amikor simán levesz a lábáról bárkit, és látjuk a padlón is, amikor tényleg úgy érzi, hogy lehúzhatja magát a klotyón, és felkelni sincs kedve.

A Tékasztorikból pedig ez hiányzik, nincs mélypont, pedig akkor örülhetnénk igazán a hepiendnek.

A közönség viszont odáig volt a filmért, mindenki hangosan röhögött a vicceken, és nem gondolta túl a sztorikat. Lehet, hogy nem is kell, és tök fölöslegesen gondoltam bele, hogy mennyire szép vagy nem szép dolog nevetni a másik boldogtalanságán. Ha valaki imádta a blogot, és Biharit is rendszeresen követi, szereti akkor mondjuk sok meglepetés nem érheti a moziban, és úgy fog kijönni, hogy ez egy igenis sikeres vígjáték.