Egyesek szerint a Horthy-korszak restaurálására tett újabb apró kísérlet, mások szerint egy csodálatos magyar vallási, szellemi és technikai csúcsteljesítmény feltámasztása lesz a nettó 130 millió forintból megvalósuló Aranyvonat, amiről szerdán közöltünk cikket. Az Aranyvonat 1938-ban hordozta körbe az országban a Szent Jobbot, ekkor rendezte Magyarország az Eucharisztikus Világkongresszust is.
A Magyar Koronaőrök Egyesületének nagy célja volt ennek helyreállítása 2018-ra, a Világkongresszus kerek évfordulójára. Az állam végül állta a költségek egy részét a Magyar Nemzeti Múzeumon keresztül, így az építés elkezdődhetett. Az egyesülettől kaptunk pár fotót is, így bemutatjuk, hogy áll jelenleg a nagy projekt. Először is, így nézett ki fénykorában a csodavagon (amit 2-3 másik személykocsival együtt vontatott át az országon egy felújított, kicsinosított gőzmozdony anno):
A vagontípusból kettő maradt felhasználható állapotban, az egyik a Vasúttörténeti Park olyan vágányán pihent, amin más haldokló vasúti kocsik és mozdonyok enyésznek. Így nézett ki az alapanyag tavaly:
A felépítményt teljesen elbontották, ami menthető volt, azt elkezdték restaurálni (ablakkeretek, kilincsek stb.). Maradt az alváz, amit egy jólelkű vállalkozó jelképes áron átszállított tréleren a Dunakeszi Járműjavítóba. A kocsi állapota ugyanis annyira rossz volt, hogy nem kapott engedélyt, hogy sínen vontassák a helyszínre. Itt az alváz daruzása látható:
Itt pedig már a tréleren van az alváz, a forgóvázak ekkor még a sínen pihentek.