Ez az a mondat, ami egy egészséges párkapcsolatban nem hangzik el. Ha minden oké, fel sem merül a birtokviszony, hogy akár a nő, akár a férfi uralni akarja a másikat. Na, A szürke ötven árnyalatának második részében, A sötét ötven árnyalatában egészen más a felállás. Ez egy olyan világ, ahol az a szexi, ha a nő szépen csöndben marad, a férfi pedig elrendez mindent.
Két film után sem tiszta, mi a sorozat titka, miért dobják hanyatt magukat lányok ezrei Christian Grey-től. Márpedig ez a helyzet, a vetítésen a terem megtelt, és bár többektől hallottam, hogy bezzeg az első rész mennyivel jobb volt, még mindig működik A szürke ötven árnyalata. Ez az a műfaj, ahol jó eséllyel a kritika nem találkozik a közízléssel, szinte borítékolható, hogy megint tisztességes profitot hoz a film. Hogy miért? Értem is, meg nem is.
A nők nagy százaléka sokáig – remélhetőleg nem örökre – vágyik a tökéletes szerelemre. Ez mindenkinél más, de az alapkategóriákból össze lehet gyúrni, hogy mit jelent a szuper férfi kliséje. Kigyúrt, férfias, kellemesen izmos test érzékeny belsővel, aki mellett biztonságban érezheti magát az ember, az ágyban kemény és domináns, miközben persze lesi a csaja minden kívánságát.
Na most Christian Grey (Jamie Dornan) majdnem minden kritériumnak megfelel. Piszkosul gazdag. De nem csak úgy, hogy minden nap fizeti a vacsit, hanem negyedóránként keres 24 ezer dollárt (~69 millió forint, ez a szám konkrétan elhangzik), és hétvégente légitársaságokat vásárol. Szóval felfoghatatlanul sok pénze van. Emellett edzett, ápolt, egy jó pasi, akit az átlag elérhetetlennek lát. És az átlag legyen most egy Anastasia Steele (Dakota Johnson) nevű lány. Egy félénk nebáncsvirág, aki hozzá se mer szagolni a Grey-félékhez. A tinik álma, hogy észrevegyék őket, miközben csöndben, a sarokból nézik az osztály leghelyesebb fiúját. A legbelsőbb vágyukat írja le a film, ami abból indul ki, hogy a nagypályás egy pillanat alatt észreveszi a komplexusokkal küzdő lányt, és beleszeret. Elvileg.
Szerelem az is, ha nem úgy kell Grey-nek Steele, ahogy van? Kompromisszumokra képtelen, az ő szabályai szerint oké a viszony.
A BDSM-ről nem akarok okoskodni, szinte semmit sem tudok a témáról, azt viszont sejtem, hogy akkor mehet a szado-mazo, ha mindkét fél benne van, és élvezi. Legyen szó domináról vagy szolgáról. Elfogadom, hogy vágyhat valaki arra, hogy megalázzák. Akkor van a gáz, ha az alárendelt fél egyszerűen nem akar a BDSM szabályai szerint szeretkezni, jó neki a sima is. Éppen ezért nem értem A Sötét ötven igazi árnyalatának a sikerét. A könyvet most hagyjuk, koncentráljuk a filmre, támaszkodjunk csak arra, hogy mi jön le a látottak alapján.
A karaktere abszolút nincs kidolgozva, csapong, egy pillanatra sem tudok vele azonosulni, megérteni a problémáit. Egyszerre független, erős és alárendelt. Hogy van ez? Nem tudom azt a Steele-t sajnálni, aki egyik percben még lecseszi a pasiját, amiért a feje fölött dönt komoly, sorsdöntő kérdésekről, a másikban meg félredobja az elveit, és belemegy a domináns játékba. Ez nem szerelem, ez szimpla birtokviszony. Ha neki ez jó, hát legyen, de az nem biztos, hogy egészséges, hogy milliók, főleg fiatal lányok ülnek be a filmre, és vágynak hasonló kapcsolatra.
Nem tudom, hogy ez lehetséges-e. Elsőre azt mondanám, hogy nem, aki perverz, nem vált azonnal misszionáriusra. Másodszorra meg azt, hogy Grey pontosan ezt a teóriát igazolja, csak előbújik belőle, hogy nem bírja ki, ha nem az ő kezében van az irányítás.
Hiába váltott rendezőt a Universal, most még a The Weeknd sem mentheti meg a filmet. Legalább 2015-ben ott volt az Earned It, ami nagyjából kihúzta a gödörből az első részt, két kategóriában Grammyre is jelölték. A második viszont nem kapott ekkora slágert. Talán Kim Basinger lehet a kulcs, aki az egyetlen jó karakter, Mrs. Robinson (Elena Lincoln) szerepét kapta, és izgalmas szálat visz a sztoriba.
