A budapesti Duna menti partszakaszt látjuk madártávlatból. Lerobbant vashulladékok között, egy mólón, egy kibelezett rozsdás daru környékén fiatal testek részleteit mutatja a kamera. Érezhetően készülődik valami. Jó testű fiúk és lányok köteleket feszítenek, csomóznak, biztonsági kapcsokat csatolnak és oldanak. Felkerül a kézre és a lábfejre a fásli, és hamarosan egy fiút lógatnak ki a Duna vize fölé, hogy egyetlen kötélen függeszkedve gyakorlatozzon egy kicsit. Persze ez jelenet nem a mindennapok valósága, csak a film kedvéért történik meg, de megtörténik, ahogy az is, amikor egy hídról a mélybe veti magát egy másik artista úgy, hogy csak selyem tartja őt. A kép vált és egy próbateremben látjuk ugyanazokat a fiatalokat, akiknek alig maradt két és fél hónapja életük legnagyobb produkciója, A Meztelen Bohóc bemutatójáig.
Vági Bence rendező-koreográfus szerint az újcirkusz, így a 2012-ben alapított Recirquel társulat szellemisége is az, hogy az előadók ne pusztán látványos szórakoztatásra hanem történetmesélésre is használják a testüket. A Meztelen Bohóc erre a legalkalmasabb előadás, mint mondja, a bohóc nem azért meztelen, mert nincsen rajta ruha, hanem annak a szimbóluma, ahogy lefejtjük önmagunk rétegeit, így jutva közelebb az egyetlen nagy igazsághoz: önmagunk megismeréséhez. Fontos és univerzális téma ez.
A társulatról szóló, közel másfél órás dokumentumfilm is ezt mutatja be. Halász Glória rendezőnek és a Wellhello-filmet jegyző Tiszeker Dánielnek – a Mi ez a cirkusz?-ban társrendező – legalábbis ez lehetett a szándéka, mikor 2013-ban a fejükbe vették, hogy dokumentálják a társulat próbafolyamatát. A filmben hat történetet ismerünk meg, az idős mesterével szoros barátságot ápoló Veress Zsanett kötéltáncos lánytól, a zárkózott, mégis mindig vidám és gyermekkorában a bohócoktól félő lábzsonglőr Pintér Áronig. Itt ugyanis nem csak artistákat és mindennapjaikat, hanem őszinte emberi történeteket ismerhetünk meg. A szereplők nem kisebb dologra vállalkoztak, mint hogy megosszák félelmeiket, vágyaikat, egyáltalán érzéseiket szenvedélyükkel, az artista léttel kapcsolatosan.
A doku felépítése jól tagolhatóan a hat történet köré szerveződik, melyeket megszakítanak az egyes megszólalók magánszámai. Ezek látványosan filmezett, patikamérlegen kimért montázsok, amik az interjúk miatt többletjelentéssel bírnak. Sajnos ezek a betétek néha kizökkentik a nézőt, és mire ebbe a másik hangulatba belehelyezkednénk, már egy újabb interjú következik.
Az egyik legérdekesebb történet szereplője Biritz Ákos, akinek a saját márkás pálinkafőzés is tervei között van, ha artistaként már nem szerepel majd. Ez harminc éves kora körül várható, most huszonegy éves – így, amikor éppen nem a próbateremben edz, saját birtokát ápolgatja, ahol idős korát szeretné tölteni. Megható történet a már említett Zsanetté is, akit idős mestere, Simon Árpád kisgyerekkora óta lát el tanácsokkal szakmai és magánéleti téren is. Zsanett, mint mondja, mindig könnyebben mozog, ha Árpi bácsi is ott van, ugyanakkor izgul is, hogy mesterének ne okozzon csalódást. Lakatos Leonettából édesapja mindenképpen artistát szeretett volna faragni, de a lány inkább vonzódott a komika szerephez – a filmben ő és édesapja is őszintén beszélnek viharoktól sem mentes kapcsolatukról.
A kamera akkor is ott van, ha a művészek éppen félelmeikkel szembesülnek: elég jók-e a társulat többi tagjához képest, meg tudják-e csinálni a tőlük elvárt feladatot, alkalmasak-e egyáltalán artistának, ha néha ők is viszolyognak a fájdalomtól vagy a magasságtól? Az egyik fiú például enyhén remegni kezd, amikor egy légtornász számot próbál, azt mondja, nem meri magát rábízni a selyemre aminek fel kéne fognia a zuhanását, ezért inkább lemászik. Ilyen ez a szakma: napi szinten kell szembenézniük annak a lehetőségével, hogy maradandó sérülést szerezhetnek, hogy tragédiával is végződhet egy-egy gyakorlat. Ugyanakkor Vági Bence társulatvezető semmi olyat nem vár el tőlük, amiről ő maga sem biztos száz százalékig. Kiderül többek között, hogy A Meztelen Bohóc egyik jelenetét majdnem kihagyták emiatt a darabból, ahol öt métert kell szabadon zuhanniuk az artistáknak, hogy egy gumiasztal visszarepítse őket a díszlet tetejére. Végül addig gyakorolták, míg üzembiztosan nem ment a jelenet.
A Mi ez a cirkusz?-ban az a legszenzációsabb, hogy hiteles megszólalókkal mutatja meg az artistaművészet kőkemény valóságát a legfájdalmasabbtól a legnagyszerűbb pillanatokig, mivel ezeknek a srácoknak az élete semmi másról nem szól, csak néhány pillanatnak a tökéletesítéséről.
A film február 2-tól látható a mozikban.
