Mit innál? Józanon csináljuk az interjút?
Mindenképp, még élénken él bennem a szilveszterezés élménye és a kupamihályozás.
Ööö…
Nem ismeritek? Presszó kávé és unicum, nem összeöntve. Szilveszterkor ezt a kombót fogyasztottuk a barátaimmal. Utána napokig nem állt vissza a bioritmusunk.
Mit éreztél, amikor megkértek arra, hogy seggrészegen mesélj a magyar történelem jelentős momentumairól?
Nagyon örültem, mert megnéztem a YouTube-on a műsor amerikai verzióját és azt láttam, hogy általam nagyra becsült színészek szerepeltek benne. Épp ezért izgultam is, hogy én mint ismeretlen ember hogy fogom majd megállni ebben a helyem.
Hogy klasszikust idézzek: de sikerült?
Azt írták ki a műsorban a nevem alá, hogy humorista. Ami azért egy titulus. Louis CK humorista. Kőhalmi Zoltán humorista. Nekem azért még kell 10-20 év ezen a pályán, hogy méltónak érezzem magam erre a címre. De hogy válaszoljak is: igen, éreztem, hogy a műsor sok szempontból vízválasztó lesz, és nagyon hálás voltam a lehetőségért.
Az első trailerek és adások láttán azt vártam, hogy egyes hiperérzékenyek történelemgyalázást, magyarellenességet, hazaárulást kiáltanak majd a sorozat láttán. Nem tartottál ilyesmitől?
Volt egy-két ilyen komment, de alapvetően nagyon szerették a műsort.
És te hogy érezted magad benne?
Az ember általában jól érzi magát részegen. A forgatás egy villában volt, egy olyan utcában, aminek egy rét volt a folytatása. Ott volt egy teljes stáb, és azzal fogadtak Spáh Dávidék, hogy „na, igyál”.
Csak így, egyedül?
Igen, mert pont nem volt ott a fiú, akinek az volt a feladata, hogy a szereplőkkel igyon.
Van ilyen? Álommeló.
Az, de akkor épp nem volt ott, én meg elég beteg voltam. Augusztus volt és nagyon meleg. Sikerült berúgni. Szürreális, de nagyon jó élmény volt. De azért most ebből ne az jöjjön le, hogy rendszeresen iszom! Kinek van erre pénze?
Persze, hogy nem. De azért partyarc vagy, nem? Gondolom, szoktál bulizni.
Értem. Meg, ha jól tudom, HR-menedzser.
Bizony, egy százfős szoftverfejlesztő cégnél.
Mennyire móka-kacagás a HR-es lét?
Szuper emberek vesznek körül, nehéz lenne nem szeretni.
Egyáltalán el lehet viselni az életet, ha nem viccel az ember? Úgy értem, a brexitáló, trumpizálódó világban talán csak az irónia segít a túlélésben, nem?
Nagyapám biztos röhögne rajta, hogy bezzeg az én időmben, ott voltak igazán nagy tragédiák! Az irónia létfontosságú, és főleg azoknak áll rendelkezésére, akiket már keményebben is igénybe vett az élet. Amúgy ha szín pozitív világban élnénk, magyarként akkor sem lehetne irónia nélkül elviselni.
Nekem mondod? Tegnap voltam lakógyűlésen.
Az nagyon kemény. A legreprezentatívabb szociális interakció.
Ha már a szocializációt említjük: tényleg eldobtad a pszichológusi karriered?
Inkább félretettem. Pszichológusként végeztem; a képzés felénél el kellett dönteni, hogy a kanapéztatós szuperpszichológiát választom, vagy a másik utat, amin haladva nagyobb valószínűséggel nem fogok tikkelni negyvenéves koromra. A biztonságosabb utat választottam. Úgy éreztem, összeroskadnék az igazi segítő munka súlya alatt. Elmentem szervezetpszichológusnak, tanultam szexuálpszichológiát és elvégeztem egy coach-képzést. Ott az egyik önismereti feladatnál le kellett írni egy papírra, hogy egy év múlva hol szeretnénk lenni; és ezt az üzenetet néhány hónappal később elküldték postán. Akkor azt írtam le, hogy stand up-olni szeretnék – és: tádááá! Persze azért vágyom rá, hogy egyszer igazi pszichológusként dolgozhassak, de csak idősebb koromban, amikor már elég edzett leszek hozzá.
A szexuálpszichológiával kapcsolatos tapasztalataidat sajnos nem sütheted el a színpadon, merthogy nem teregetheted ki az ügyfelek titkait. De a HR világában is biztos lehet jó történeteket gyűjteni.
Lehetne, de nem örülnék, ha emiatt elveszteném a belém fektetett bizalmat. De így is van az életemben bőven téma, amiről remekül lehet humorizálni, például nagyon érdekes jelenség a kövér nők felszedése. Sokan nem tartják őket egyenrangúaknak a filigrán testalkatúakkal, viszont szexuálisan könnyebben megközelíthetőnek gondolják őket, merthogy velük nincsenek plusz körök, ők nyilván örülnek bármilyen szexuális ajánlatnak. Sokan akartak összeszedni egy numerára azért, mert kövér vagyok. Nem azért, mert tetszettem nekik. Ez egyfelől elképesztően sértő, másfelől végülis egy bókba ágyazott sértés.
Most már szerencsére kigúnyolhatod őket a színpadon. Hogy indult a humorkarrier?
Egyetemista koromban megnyertem egy tehetségkutatót, a Fiatal Félőrültek Fesztiválját. Óriási élmény volt, utána jöttek oda az ismeretlen emberek, mint például a fickó, aki azt magyarázta, hogy szeretné, ha én beszélnék a temetésén, mert akkor könnyebben viseli el a halálát. Nem akartam mondani, hogy az már nem fog változtatni az ő helyzetén, de mindegy; na, szóval, utána lett volna lehetőség egy együttműködésre Kormos Anett-tel, de beijedtem és végül úgy döntöttem, először inkább karriert építek, és ha jön még hasonló lehetőség később, lecsapok majd arra.
És jött.
Igen, azt éreztem, hogy rengeteg energia van bennem, ami valószínűleg a bevitt szénhidrátokból származik, és ha ezt nem használom ki, akkor önmagam ellen fordítanám, ezért muszáj volt valami másra összpontosítani. Kipróbáltam a stand up-ot, és úgy fest, beválik. Nagyon élvezem. Embereket nevettetni – ez olyan flow-állapot, óriási sikerélmény, amit egyetlen pszichológiával kapcsolatos próbálkozásommal sem közelítettem meg. Amikor egyszer egy néző megírta, hogy hetek óta gyötrődött valamin, és most tudott először kikapcsolni és nevetni – na, az elképesztően nagy dolog volt. De már az is sokat számít, ha alternatívát mutathatok valakinek, akinek nincs elég önbizalma; pusztán azzal, hogy éreztetem vele:
helló, haver, én se vagyok egy Cindy Crawford, mégsem ülök szomorúan egy hot-dogos stand árnyékában.
Lényeges a stand up-ban, hogy nő vagy férfi lép a színpadra?
Aki elmegy egy fellépésre, az szórakozni akar, ilyen szempontból mindegy, hogy a humorista rendelkezik-e vaginával. Vicces vagy vagy sem – ennyi érdekli őket. Más a helyzet az interneten, a kommentelők világában, ahol mindenkit szeretnek ízekre szedni, Hofihoz, Kőhalmihoz vagy Bödőcshöz hasonlítani, és ha megnéznek egy női előadót, csalódnak, hogy nem ők állnak ott szoknyában. De nem hinném, hogy én kollektíve a női stand up-ot képviselem; egyelőre csak Ráskó Eszter humorát.
Milyen Ráskó Eszter humora?
Mikor milyen. Szerintem főként az érződik rajta, hogy fiúk között nőttem fel, 190 centi vagyok, jóval testesebb, mint egy üveg vörösbor, meg az, hogy nem bírok magammal.
Sokadszor említed a testalkatodat. Ez mennyire lehet visszatérő téma a stand up-ban?
Semennyire. A mentorom, Litkai Gergő kifejezetten kérte is, hogy ne erre építsek. Persze kikerülni sem lehet a témát, hiszen teljesen egyértelmű dolgokról, mint például az, hogy kövér vagyok, vagy hogy valakinek van egy óriási bibircsók az arcán, nem lehet nem beszélni. Feszültséget kelt a nézőben. Ezért a fellépések elején valamilyen módon mindig tisztázom, hogy igen, tudom, kövér vagyok, de utána már nem feltétlenül kell szóba hozni.
Akartál valaha változtatni a testalkatodon?
Persze, főleg az egészségügyi vonzatai miatt. Nem azt mondom, hogy csodálatos dolog kövérnek lenni, de az sem igaz, hogy szörnyű. Amúgy meg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem nagyon kapok emiatt megjegyzéseket. Főleg mióta felköltöztem Pestre. Bár most, hogy jobban végiggondolom, ki merné ledagadtazni a HR-esét? Bezzeg vidéken! Ott aztán meg is állítanak, ha úgy érzik, nem láttak még hozzám foghatót!
Más kinézetéből szoktál viccet csinálni?
Nem, és ez nagyon fontos: tőlem sosem hallhatsz olyat a színpadon, hogy Rubint Réka így néz ki, Sarka Kata meg úgy öltözött fel. Pszichológusként és emberként is extra képmutatásnak érezném a személyeskedést. Mivel azonban én a saját gazdám vagyok, magamról mondhatok bármit. Embereken nevetni jó, én ember vagyok, akkor miért ne nevetnék saját magamon? Persze, én is tudok másokkal szemben kritikus lenni, de azt már inkább hazaviszem.
Szóba hozták már a rokonaid, mondjuk egy családi ebédnél, hogy miért mesélsz nyilvánosan arról, hogy a nőgyógyász szerint normál méretű a vaginád?
Anyám rettenetesen kiborult. Eleinte nem vették komolyan, hogy elkezdtem stand up-olni. Arra gondoltak, hogy jártam én már karatézni is, oszt’ abból se lett semmi. De aztán felkerült az első fellépésem az internetre, és egy óra alatt megnézték hatezren. Akkor vált valósággá, hogy ez most tényleg történik. Anyám nem bírta végignézni, kirohant a szobából. Apám meg csak nézte a képernyőt, és azt vettem le a reakciójából, hogy gyereket 29 évesen visszaadni már nem lehet, úgyhogy inkább beáll az ügy mögé. Azóta amúgy anyám is megnézte a Showder klubot, és beletörődött, hogy már nincs mit tenni.
Mit tudsz a rajongóidról?
Nagyon jó fejek. Persze van pár gyakorló őrült is, de ők is kedvesek. Egyelőre. Sok női rajongóm van, akiknek szerintem az jön be, hogy nem a tökéletességre törekszem, hanem a tökéletlenség megfelelő módon való tálalására. Ami még érdekes, hogy nagyon sok meleg srácnak tetszik a munkásságom. Van ez az ősi barátság a kövér lányok és a meleg fiúk között, sok homoszexuális fiúnak van egy húsosabb legjobb barátnője. Amerikában ezt úgy hívják, faghag, azaz buziboszi. Én is oda vagyok értük, szürke lenne nélkülük az élet.
Leszólítanak az utcán?
Igen, van, hogy szelfizni szeretnének. Tiszta bolondok. Szelfizni Keith Richards-szal lenne érdemes, nem velem. Ha szórakozóhelyen futnak belém, rám köszönnek, magukhoz ölelnek. Most már nem azért fogdosnak, mert kövér vagyok, hanem mert benne voltam a tv-ben.
