Kultúra

Rekordbevétellel zárta 2016-ot az amerikai filmipar

A történelmi profithoz a Zsivány Egyes elképesztő év végi hajrája segítette hozzá Hollywoodot.

Mostanra eldőlt, hogy 2016-ban nemcsak a Walt Disney stúdió írt történelmet, hanem úgy összességében az észak-amerikai mozis piac is, amelynek éves összbevétele

december végére elérte a 11,4 milliárd dollárt.

Ezzel pedig a 2015-ben felállított 11,1 milliárdos rekordot adták át a múltnak.

Akárcsak egy éve, úgy a rekorddöntést 2016-ban is főként a Disney szuperprodukcióinak köszönhette Hollywood, miután az Egyesült Államokban a legprofitálóbb produkcióvá avanzsált Szenilla nyomában (486,3 millió dollár) mögé év végére felzárkózott másodiknak a Zsivány Egyes 408,2 millióval, megelőzve az Amerika Kapitány: Polgárháborút (408,1 millió dollár). Ez igencsak figyelemreméltó teljesítmény az új Star Wars-filmtől, hiszen

a Zsivány Egyesnek alig 16 napra volt szüksége ahhoz, hogy több, mint 400 milliót gyűjtsön a tengerentúli mozikban.

A bevételi szempontból történelmivé vált évben az említettek mellett még az A kis kedvencek titkos élete (368,4 millió), az A dzsungel könyve (364,1 millió), a Deadpool (363,1 millió), a Zootropolis – Állati nagy balhé (341,2 millió), a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (330,3 millió), a Suicide Squad – Öngyilkos osztag (325,1 millió) és a Doctor Strange (229,7 millió), szerepel a 10 legsikeresebb produkció között.

Forrás: Box Office Mojo via Variety

Ajánlott videó

Olvasói sztorik