Kultúra

Ember még nem motorozott úgy, ahogyan Vin Diesel fog a xXx 3-ban

Ezt könyvelhetjük el az akciófilmből megjelent új részletet látva, amelyben Diesel motoros üldözésbe keveredik. Videó.

A novemberi első előzetest és a múlt héten megjelent második trailert követően most egy filmklip érkezett a xXx: The Return of Xander Cage című akciófilmhez, amely itthon majd a xXx: Újra akcióban címmel fog futni a mozikban. A rövid, de pörgős jelenetből kiderül, hogy a franchise harmadik része sem lesz híján a már-már röhejesen abszurd akcióknak, melyekben természetesen minden esetben Xander Cage (Vin Diesel) lesz a nagymenő.

Paramount Pictures
Paramount Pictures

A harmadik xXx-mozi cselekménye nagyjából már az eddigi kedvcsinálókból ki is derült: a szuperlaza és betonkemény Xander Cage ismét elvállal majd valamiféle világmegmentő akciót, amelyhez csapatot verbuvál magának néhány hozzá hasonlóan őrült arcból, akiket Donnie YenDeepika Padukone, Toni Collette, Nina Dobrev és Ruby Rose fognak játszani. Mellettük Gibbons ügynök szerepében Samuel L. Jackson is visszatér az új installációban.

A Disturbiát és a Sasszemet is jegyző D.J. Caruso rendezte xXx 3 xXx: Újra akcióban egy nappal az amerikai bemutató előtt, január 19-én fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik