Kultúra

Tom Hanksnek nem jött össze a trónfosztás az amerikai mozikban

Meglepően gyengén kezdett az Inferno, amely ennek következtében alulmaradt a listavezetővel szemben.

A várakozásokkal ellentétben egy héttel az élre ugrását követően nem ért véget a Tyler Perry főszereplésével készült Boo! A Madea Halloween uralma a tengerentúlon, ugyanis a Ron Howard dirigálta Inferno csupán 15 millió dollárra volt képes, míg a horrorkomédia 16,7 milliót gyűjtött és ezzel maradt az első helyen. A másodikként végző Dan Brown-adaptáció mögött az egyet visszaeső Jack Reacher: Nincs visszaút futott be 9,5 millióval, miközben a negyedik pozícióban az azt sikeresen megőrző A könyvelő zárt, 8,5 millióval.

A dobogóról leszorulva ötödik lett az Ouija: Origin of Evil című horror 7 millióval, továbbra is maga mögött tartva a 4,3 milliót gyűjtő A lány a vonaton, a 3,9 milliót gereblyéző Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei és a 3,4 milliót kuporgató Keeping Up with the Jonesses című produkciókat, melyek egyaránt egy-egy pozíciót vesztettek a múlthéthez képest. Akárcsak A könyvelő, úgy a maga 2,8 milliójával a Gólyák is maradt ahol volt: a  kilencedik helyen, míg a listát aktuálisan egy premierfilm, az Ae Dil Hai Mushkil című indiai romantikus dráma zárja.

Továbbra is szokatlanul gyengén teljesít mostanában az amerikai mezőny, ennél fogva sanszos, hogy jövő hétfőre már megdől A Madea Halloween elsősége, hiszen a héten a Trollok című animációs mozi, a Mel Gibson rendezte Hacksaw Ridge című háborús dráma és a Benedict Cumberbatch címszereplésével készül új Marvel-mozi, a Doctor Strange (előzetes itt) is megérkezik majd a tengerentúli mozikba.

A hétvégi USA TOP 10 (október 28. – október 30.):

1. Boo! A Madea Halloween – Hétvégi bevétel: $16,7m. Összbevétel: $52,0m. Gyártási költség: $20m.
2. Inferno – Hétvégi bevétel: $15,0m. Összbevétel: $15,0m. Gyártási költség: $75m.
3. Jack Reacher: Nincs visszaút
– Hétvégi bevétel: $9,5m. Összbevétel: $39,6m. Gyártási költség: $60m.
4. A könyvelő – Hétvégi bevétel: $8,5m. Összbevétel: $61,2m. Gyártási költség: $44m.
5. Ouija: Origin of Evil – Hétvégi bevétel: $7,0m. Összbevétel: $24,6m. Gyártási költség: $10m.
6. A lány a vonaton – Hétvégi bevétel: $4,3m. Összbevétel: $65,9m. Gyártási költség: $45m.
7. Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
– Hétvégi bevétel: $3,9m. Összbevétel: $79,8m. Gyártási költség: $110m.
8. Keeping Up with the Joneses
– Hétvégi bevétel: $3,4m. Összbevétel: $10,7m. Gyártási költség: $10m.
9. Gólyák – Hétvégi bevétel: $2,8m. Összbevétel: $68,2m. Gyártási költség: $70m.
10. Ae Dil Hai Mushkil – Hétvégi bevétel: $2,1m. Összbevétel: $2,1m. Gyártási költség: $5m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik