Kultúra

Ha nincs ’56, a The Walking Dead sem olyan, mint most

De hatása volt még a Breaking Badnek és a Megtorlónak is. Ezen kívül van még 17 másik fun factünk is. Vigyázat! A cikk spoilereket tartalmaz az előbbi hat évadból.

Egy zombisorozat, amiben nem hangzik el a zombi szóAz eredeti képregényt jegyző Robert Kirkman konzekvensen kerüli azt, hogy a Z-betűs szót használják a szériában, ugyanis a sorozat egy olyan alternatív világban játszódik, ahol a szereplők nem ismerik Az élőhalottak éjszakáját vagy a Holtak hajnalát. A zombik amúgy is csak egy hátteret képeznek ahhoz, hogy egy egzisztencialista drámát boncolgasson.

Komoly statisztacasting vanMás, nagyobb produkciókkal ellentétben, ahol csak nemi, életkori, magasság- és súlybeli paramétereknek kell megfelelnie a statisztáknak, a The Walking Dead esetében “játszani” is kell, ezért a castingosok komolyan is veszik ezt. Általában az a kérés, hogy a szerepre ácsingózók sétáljanak úgy, mintha hajnali két órakor részegen mennének hazafelé a kocsmából.

A casting után pedig jöhet a “zombiiskola”:

Az HBO nem merte bevállalni

Mert annyira agresszívnak tartotta. Mondjuk a kardozós-baszós Trónok harca sem egy lányregény, szóval furcsa, hogy pont emiatt nem voltak befogadók Greg Nicotero producer ötletére, amikor házalni kezdett a sorozattervvel.

Júdás, Júdás, Júdás, JúúúdásA sorozat egyik legkedveltebb karaktere a Darylt alakító Norman Reedus, akit eredetileg sorozatbeli bátyja, Merle szerepére castingoltak. A színész ezt megelőzően Radiohead, Björk és Lady Gaga-videóklipekben is feltűnt:

Daryl fegyvere igen kedvelt darab a WalmartbanAz áruházlánc oldalának tanúbizonysága szerint 310 dollárért lehet megvásárolni (mostani árfolyamon kb. 85.000 forintért) a Horton Scout HD 125 típusjelzésű számszeríjat. Évente nagyjából 10.000 darabot adnak el belőle az Egyesült Államokban.

crossbow

A pilot forgatása során rendőrt hívtak a stábra

Mert a set környékén lakók azt hitték, hogy a Merle Dixont alakító színész, Michael Rooker egy mesterlövész. A S.W.A.T. kiérkezése után persze mindent tisztáztak, nem tartóztattak le senkit.

Megtorló hommage?Amikor az HBO még fontolgatta, hogy lecsap a sorozattervre, Thomas Jane neve került szóba főszereplőként. Viszont amikor a széria végül az AMC-n kötött ki, már Andrew Lincoln lett a befutó Rickként. Thomas Jane ezután le is szerződött a Megtorló (Punisher) szerepére, cimborája, a rendező Frank Darabont viszont egy kis hommage-zsal tisztelgett előtte: amikor Rick megöli az első élőhalottat a filmben, a pólójára spriccelő vér pont egy koponya formáját veszi fel. Véletlen lenne? Aligha!

Walking-Dead-skull

Frank Darabont magyar származású

Szülei 56-os magyarok, ő maga egy francia menekülttáborban született. Nélküle a pilot, meg úgy en bloc a képi világ is egészen máshogyan  nézne ki. Eredeti neve Darabont Ferenc, erről pedig meg is emlékszik az első évad egyik epizódjában, ahol megjelenik egy Ferenc Builders névvel ellátott költöztetőautó:

ferenc

A Breaking Bad és a The Walking Dead ugyanabban az univerzumban játszódik?Egy korábbi cikkünkben már szót ejtettünk a legbizarrabb sorozatteóriákról, s akkor is megemlítettük, hogy mivel mind a két szériát az AMC gyártotta, az írók elrejtettek apró, alig észrevehető  utalásokat a sorozatokra nézve. Az egyik legegyértelműbb, amikor Walter White (Bryan Cranston) a Breaking Bad negyedik évadának hetedik részében pont egy ugyanolyan autót kíván megszerezni (egy Dodge Challengert), mint amilyennel Glenn a The Walking Dead első szezonjának második részében menekül az élőhalottak elől. (Ráadásul az autókereskedés managerét szintén Glennek hívják):

Amikor a zombik beleket esznek, az legtöbbször sonka

Dale halálakor viszont csirkemellhússal dolgoztak

A 13 éves Carl dublőre egy 33 éves női kaszkadőrSavana Jade Wehunt.

savana

T-Dog valódi neve Theodore Douglas

A Glennt alakító Steven Yeun más ismert sorozatban is feltűnt már

Ő alakította Sheldon lakótársát a Big Bang Theory-ban Leonard előtt.

Michonne első megjelenésekor még egy statisztát rejt a kapucniUgyanis Danai Gurirát ekkor még nem választották ki a szerepre.

A matematika a szereplők ellen dolgozik

Egy élőre nagyjából 5000 élőhalott jut a sorozatban.

Csak egy olyan epizód van, ahol kettőnél több szereplőt nem látunkAbban Beth és Daryl berendezkedik egy tanyán a negyedik évadban, de aztán jól felgyújtják.

„Ez a vérünkben van, mindannyian hordozók vagyunk”

Ezt Dr. Edwin Jenner kutató mondja a vírusról, akinek karakterét Edward Jenner, a himlőoltás feltalálója ihlette.

Rick a képregényben viszonylag hamar elveszíti a jobb kezétDe a sorozatban ezt nem akarták, mert túl sok pénzt vitt volna el CGI-re, amit pedig költhetnének akciójelenetekre is.

walking dead rick hand (Custom)

Forrás, fotók és gifek: What Culture, Buzzfeed, Cinemablend, Giphy

Ajánlott videó

Olvasói sztorik