Kultúra

Eltemették Krakkóban Andrzej Wajdát – fotók

Eltemették Krakkóban Andrzej Wajdát – fotók

Visconti és Fellini, Kuroszava és Bergman után az utolsó nagy nemzeti filmművész távozott – méltatták a rendezőt.

Szerdán örök nyugalomra helyezték Andrzej Wajda világhírű lengyel filmrendező hamvait Krakkóban.

Getty Images Hungary
Getty Images Hungary

A domonkos rendi szerzetesek 13. századi Szentháromság-temploma zsúfolásig megtelt gyászolókkal, köztük rokonokkal, barátokkal, tisztelőkkel, kollégákkal és diplomatákkal. Jelen volt Andrzej Duda államfő is. A Wajda hamvait tartalmazó fém urnát fehér virágok vették körül az oltáron, amelyre odahelyezték az október 9-én, 90 évesen elhunyt rendező fekete-fehér fotóját is.

Getty Images Hungary
Getty Images Hungary

A szertartáson felolvasták Roman Polanski és Angieszka Holland filmrendezők, valamint Lech Walesa volt államfő levelét is. A búcsúztatáson Jacek Bromski, a Lengyel Filmművészek Szövetségének elnöke azt mondta, hogy Wajda halálával „Visconti és Fellini, Kuroszava és Bergman után az utolsó nagy nemzeti filmművész távozott”.

Getty Images Hungary
Getty Images Hungary

Bromski szerint Andrzej Wajda mindenki másnál közelebb vitte Lengyelországot a világhoz.

Getty Images Hungary
Getty Images Hungary

A szertartás után szűk körben temették el az Oscar-díjas rendezőt abban a temetőben, ahol édesanyja is nyugszik, és ahol több más kiemelkedő lengyel személyiség, köztük Stanislaw Lem világhírű sci-fi író sírja is található. (MTI)

Getty Images Hungary
Getty Images Hungary
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik